Csendesedve (KK-AL)

Elmélyült a ránc, nehéz évek nyoma,

törölhetetlen már ajkad szegletén...

Csendes mosolyod szívemet horzsolja,

tisztán ragyog mégis életem egén.

Gondtalan kacagás talán a múlté,

de maradt a belőle áradó fény,

melegséggel tölt be borús napokat,

gondozza a szépet, s marad még remény.

Állj fel (KK-VT)

Eddig és ne tovább,

üzeni sorsod,

meg kéne értened 

mi is a dolgod.

Körötted pocsolya,

menj fel az útra,

kelj már ki a sárból,

próbáld meg újra!

Tudhattad az élet

nem csupa jóság,

légy erős nagyon, hisz

ez a valóság.

Szíved, ha megszakad,

ilyen is volt már,

kijelölt utadon 

könnyebbség nem vár.

Majd úgy érzed egyszer,

végekre értél,

bár a sok csapásból

sohasem kértél,

nyugodj bele akkor,

ez jutott néked,

bánatok özöne 

nem kímélt téged.

Utolsó sóhajig 

küzdjön a lelked,

nem maradhat más, csak

békesség benned.

Ébredés (KK-VT)

Ha bomlik a hajnal

csendes suttogása,

szétáradva csordul,

akár egy hűs patak,

vörös pírját lassan

elnyeli a reggel,

eddig szürke léten

most fények játszanak.

Madár dala csendül, 

köszönti a napot,

így kíván hódolni

a lét hatalmának,

trillázva zeng a dal,

messze száll az álom,

szép reménye ébred

az újdonsült mának.

Gondolatok anyák napjára (KK-KMZS)

Átjutva sötétlő fellegeken,
álmomban még néha felkeresel...
Elvesztésed súlya döbbenetes,
fájdalmam most előtted térdepel.

Felsír bennem némán olykor a múlt,
rég letűnt napjain révedezem,
nem lehetsz velünk, lelkemre sújt,
ellene hiába védekezem.

Ölelj át szorosan kedves anyám,
szép álmom legyen teveled teljes,
gyötör hiányod, miért tagadnám,
nélküled szívem magányban verdes.

Add áldásod múló hónapokra,
melyek létemből egyre csak telnek,
törik utamat kis darabokra,
míg egyszer majd végtelenbe vesznek.

Medvetánc (KK-VT)

Dob szava hallik,

messzire száll,

medve nyakában

csörren a lánc.

Lassacskán mozdul,

táncol a láb...

Szívében izzó

gyűlölet rág.

Dobban a ritmus,

követi száz,

kínzó a lépés,

porba aláz.

Csattan az ostor,

mozgásra bír...

Nem lép azonnal?

Verés a díj.

Nehéz a rabság,

természet hív,

lelkében súlyos 

küzdelmet vív.

Hegyeknek csendje,

nyíló virág,

várná egy békés,

tiszta világ.

Májusi ébredés (KK-VT)

Május reggel 

csodán rebben, 

illat árja 

csendben lebben. 

Álom tűnik, 

messze illan, 

zöld fűszálon 

harmat csillan. 

Búg a galamb, 

rigó kacag, 

vidám füttyén 

hajnal ballag... 

Ahogy mélán 

elsompolyog, 

kelő nap rá 

lemosolyog. 

Sírás (KK-VT)

Gitár húrja pendül

esti, méla csendben,

fájdalom zokog fel

néma éjszakában,

szenvedés buggyan ki

tétova ujjhegyen,

sírásba fulladó,

végső akkordjában.

Remegve száll a hang,

vele sír az éj is...

Szelíden kúszik át

sötétlő homályon,

hogy sóvár vágyával,

szomorúan mégis,

tisztán felcsendülve

lelkemhez találjon.

A tenger és a fény (KK-KMZS)

Hófehér szikláknak

csobban a tengerár,

sóváran nyaldossa

kiálló szirtjeit,

dévaj táncát járja

habján a napsugár,

megcsillantva rajta

parázna fényeit.

Vágya kél a víznek,

hullámokban mozdul,

buzgón veti magát

szikrázó fény után,

hiába igyekszik,

csupán kövön csordul

és nem birtokolja,

csak átloccsan sután.

Estig tart a játék,

gyengül a ragyogás...

Megnyugszik a tenger,

bánatát ringatja,

sós párát lehelve

csendes a csobogás,

szikláknak csapódva

könnyeit hullatja.

Villanás (KK-VT)

Csak egy gondolat volt, 

aprócska rezdülés... 

Megérintett lágyan, 

akár egy ölelés. 

Felvillant mosolyod, 

pillanatra csupán, 

szép szádnak szegletén 

érzékien, sután... 

Akkor ott sóhajtva, 

szédülten megálltam, 

magam sem tudom már 

vajon mire vártam... 

Csodaszép lett a perc, 

amint rád gondoltam, 

s hogy nem lehetsz velem, 

szívemből sajnáltam.

Alkonyórán (KK-AL)

Kínálhat az életem még szépet,

szórhatja dús illatát a nyár,

ringathatok ezer álomképet,

csak a szívem csendesedik már.

Nem kellenek őrült szenvedélyek,

halkan suttog szívemben a vágy,

de vonzanak teliholdas éjek...

Meleg fénye simogatón lágy.

Sok-sok csillag fénye bennem ébred,

visszatérő szép emlék után,

halványodva, múlt ködébe mélyed...

Illúzió, érzelem csupán.

Elmerengek az idő múlásán,

végtelen az út amelyen jár,

nyomdokában, a semmi határán,

tiszta hitű béke fénye vár.

Séta (KK-VT)

Sétálok az öreg fák alatt,

szívem bús dallamot zenél,

talpam alatt roppan az avar,

s tegnapok árnya mar belém...

Gondolataim apró manók,

csellóznak lelkem húrjain,

szállnak a hangok és kutatnak

érzelmem kusza útjain.

Estébe fut a végső akkord,

csendülve, tétován megáll,

visszhangja megtér a lelkemhez,

szívemen tompán kalapál.

Stonehenge (KK-KMZS)

Szél fújja a csendes,

termetes sziklákat,

több ezer évéről

mesél most a régmúlt,

látott már sok mindent,

drámát és csodákat,

békés életeket,

s mikor háború dúlt.

Nézem a köveket,

érzem az éveket,

fülemben ébredő

vad, ősi éneket...

Büszkén és szilárdan

uralja elmémet,

nem száll vele harcba

semmilyen elmélet.

Röppen a gondolat,

eltörpül a jelen,

helyet kap lelkemben

a múlt és a végtelen,

nyugalma szétárad,

betölti lényemet...

Engedem, hadd szálljon

velem a képzelet.

Olyan jó...

Olyan jó a két szemedbe nézni,

elmerülni derűs nyugalmában,

valóságból egy kicsit kilépni,

csatangolni vágyak világában.

Olyan jó a kezeidet fogni,

erőt nyerni egy-egy szorításból,

s úgy érzed, hogy csillagot tudsz lopni,

kéklő égnek fényes hatalmából.

Olyan jó, ha karjaidban tartasz,

lelkünkben él ez az ölelés,

nem kell, hogy az érzelmedet hallasd,

együtt dobban minden szívverés.

Csillagúton

Fájdalmak közt

Ha én út lehetnék...

Kertemben

Hazug szavak

Holló-átok

Csendben