Gloomy Sunday

Az erdő fáinak lombjai engedelmes szolgaként hajoltak meg előttem, hogy átgázolhassak rajtuk. A Hold mutatta az utamat, az árulkodó nyomokat, melyeket még az eső sem volt képes elmosni. Az állatok az odújukba bújtak előlem, féltek előmerészkedni, mert tudták, hogy a haragom elpusztítaná őket. A lábam alatt a fűszálak úgy roppantak szét, akár a gerincet tartó csigolyák.
    A lépteim nyomán halált hagytam magam mögött, de az érzést, ezt a fájdalmat a szívemben semmi sem szüntethette meg, csak a bosszú. Ez volt az egyetlen megoldás, hogy kiöljem őt magamból. Körbepillantottam a hegyoldalon, és szinte magam előtt láttam őt, az örökké kacér pillantását és a gyönyörű vörös haját, amely lepelként fedte formás testét. Azt a testet, amit birtokba vehettem és az enyém lehetett, ami annyi gyönyört ajándékozott nekem az együtt töltött éjszakák mámorában. A szabad kezem ökölbe szorult, és sziklaként morzsolta szét a könnycseppet, amit érte hullajtottam. Ahogy a szél feltámadt, a kacaja visszhangzott a fejemben. Önkénytelenül mosolyra húzódott a szám, szinte már eszembe jutottak a csókjai, amikbe annyiszor nevetett bele, azonban mindez csak egy illúzió, amit az elmém a saját magam szórakoztatására teremtett. Utolsóként még farkasszemet néztem a sötét, csillagtalan égen fénylő Holddal, majd folytattam utam a várva várt megváltás felé.
    A kis házikó eltörpült a körülötte ültetett fűzfák lenyúló ágai között. A patak vize csendesen csordogált észak felé, hogy vizével ellássa a szomjazókat, ám mit nekem az éltető forrás, én csak az elégtételre szomjazom! A lakból kiáradó fény különös árnyékokat vetett a testem mellett hanyagul leeresztett ezüstön. Az ajtó elé érve hangok szűrődtek ki. Egy sikoly, ami a vágyból táplálkozott, és az apró nyögések, amelyek elárulták a szeretőjét. Az ujjaimmal még utoljára felhúztam a megtorlásomként testet öltő fegyvert, aztán halkan elfordítottam a kilincset.
    A sötétséghez szokott szememet fényfoltok ezrei lepték el. A hang, mellyel az ágy támlája a falnak ütközött ágyúként robbant a fejemben. A vörös démon, akit sokszor engedtem túl közel magamhoz, egy férfi teste fölé hajolva hajszolta az élvezeteket. A mellére ömlő göndör fürtjei cirógatták a mellbimbóit, ahogyan a csípője fel és le emelkedett. A szeretője vágytól szikrázó szemmel falta fel a testét.
    Bemocskolták az érzéseim, a becsületem, a nevem. Először nem akartam elhinni, amit az öregasszony súgott nekem, helyette durván elhajtottam őt. Hazafelé azon mérgelődtem, hogy is feltételezhette azt, hogy a szerelmem, aki örök hűséget fogadott nekem, megcsal. Elhessegettem ezeket a gondolatokat, de újra előröppentek, amikor a családi fészkünkbe érve nem találtam őt. Az agyamban a kattogó kerekek zaja egyre erősebb lett, mígnem morajlássá csitult, de akkor már messze jártam. A lábaim pontosan tudták az utat, még akkor is, ha az idős anyóka csak egyszer magyarázta el, merre is találom meg őket. Oh, én veszedelmesen naiv és bolond férfi, akit a szívénél fogva vezettek! A szívemet összetartó rostok pattanásig feszültek, majd egyszer csak elszakadtak, ahogyan a kedvesem hátravetett fejjel őrjöngött. Pontosan tudtam, mi megy végbe a testében, ahogyan az ölében szétterjed a forróság, az izmai görcsbe rándulnak és a gyönyör szétömlik az ereiben. Annyiszor szeretkeztünk úgy, hogy mindezeket a fülembe suttogta.
    A pisztoly a kezemben szinte könyörgött, hogy használjam őt, és miért is ne hallgattam volna rá! Remegő karral tartottam célra a fegyvert, és közben azért imádkoztam, hogy a legvégén maradjon erőm magammal is végeznem. Nem is én húztam meg a ravaszt, szinte egy, az agyam által az izmaimra küldött rángás adta meg a halálos lövést. A golyó átdöfte a verítékben fürdő mellkasát. A férfi megmerevedett, és kétségbeesetten felém pillantott. Kegyelemért esedezett, miközben most is csillogott a szeme a kéjtől. Ma este azonban én voltam a halál szolgája, és minden parancsát teljesítettem. Az ítélete így szólt: Legyen vége az életének! Újabb lövést adtam le, a szerető ajka elnyílt, majd egy végső sóhaj szakadt fel a mellkasából.
    Csend lett egy percre, a gondolatok lelassultak, a heves szívdobogásom csillapodni látszott. Éreztem, hogy az elégtétel megnyugtató érzése átveszi felettem a hatalmat. A kedvesem halott és a szeretője is. De visszakaptam ezáltal az elveszett boldogságomat? Nem kaptam semmit, csak elvesztettem egy érzést, a szerelem édes érzetét. Hát megfosztanak minden jótól az életemben? Térdre rogytam, a fegyver kiesett a kezemből. A látásom elhomályosult a forró könnyektől, amelyek felmelegítették az arcomat. A puskáért nyúltam, majd egy szebb világ reményében a kedvesem után indultam.