Virág fátylú lombkoronák
viszik hírül az élet dalát, s
harmat vízben fürdik a táj,
mi ránk vár.
Szerelemtől tébolyult nyár
őrzi féltve a szívnek szavát, s
csókot rejtő ősi varázs,
mi ránk vár.
Borostyán-szín látóhatár
borít vállunkra őszi ruhát, s
vet nekünk avar-nyoszolyát,
mi ránk vár.
Fehér köntöst ölt a világ, s
gyászba borult, szomorú fák
dúdolják a halál dalát,
mi ránk vár.
A közös úton végig megyünk
a kéklő éggel elvegyülünk, s
az öröklétben megpihenünk,
mi ránk vár.
Nagyon tetszett, szép! Gratulálok!
VálaszTörlésKöszönöm, Dóra!
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett :)
Üdv: Végh T. Mónika
Szépen kidolgoztad, biztos volt munkád vele, ez dicséretre méltó! A forma szép. A tartalom bár kedves és tiszta, mégis nincs jobb szó rá, minthogy "közhelyes". Ez pusztán annyit jelent, hogy ezt így már sokan leírták ilyen és ehhez hasonló hasonlatokkal, szövegezéssel. Ez nem baj, ha téged nem zavar, de megemlítem, mert a verselés szempontjából hibának számít.
VálaszTörlésKedves Balász!
VálaszTörlésKöszönöm őszínte véleményedet, még ha nem is értek mindenben egyet veled. :)
Üdv: Végh T. Mónika
Balázs*
VálaszTörlésElnézésedet kérem, túl friss vagyok így hétfő délben.
:)