Katona vagyok, kinek ha zsoldja
Nincs, feldúlja az vidékeket
Így szerezvén betevő kenyeret,
S ki bőven van az bátorsággal
Mert a halál néki ugyan nem ura,
ő vívja ki az nagy győzelmeket
Az katona,
Oldalamat jó zweihander húzza,
S viselek kemény német vértet,
Kezem markolja az alabárdnyelet,
Így indul az vad zaju csatákba
Az katona
Kedves Gábor!
VálaszTörlésMikor megláttam a vers címét, nagyon megörültem, hiszen a rondóforma nem túl gyakori manapság. Aztán a vers ismeretében már korrigálnám a címet is, hiszen egész pontosan ez egy kettős rondó. Ahogy nézem, villoni mintára épült fel.
Amit sérelmezek, hogy a visszatérő sor csak refrénként jelenik meg, és csonka sor. Egyébként formailag tökéletes, rímelése rendben van.
Még mindig pozitívumként emelem ki a landsknecht tökéletes versbeli jellemzését. Nagyon jól le van írva a viselkedésük, fegyverzetük, származásuk, korrekt.
Igazán egy dolog van a versben, ami számomra érthetetlen: a határozott névelők mű archaikus használata. Bizonyára ily módon kívánta érzékeltetni a versben, hogy a forma és a téma is a XV. századhoz kapcsolódik. Az a baj ezzel, hogy groteszk módon komikussá teszi az amúgy jól felépített művet. Ráadásul egy helyes helyesen használja mássalhangzó előtt a névelőt (első strófa 5. sora). Fölösleges. Elavult, stilisztikailag sem olyan intenzíven archaikus, hogy megkívánja, és így saját maga paródiájává válik a vers.
„Mert a halál néki ugyan nem ura,
ő vívja ki az nagy győzelmeket
Az katona,”
A győzelmeket szó után kimaradt egy vessző. Így kicsit furán hangzik:)
„Így indul az vad zaju csatákba”
Nem indokolt a zajú szóban a rövid u, a ritmus nem kívánja meg. Sőt.
Egyébiránt nem szeretném önmagam ismételni, de tényleg nagyon örülök, hogy ilyet is láttam.
P.