Mutkó határozottan másvalakinek érezte magát. Még nem vállalta fel saját magát, de tudatában(a másikéban) megjelent. Ahogy befolyása erősödött a test kezdett határozatlanná válni. Fájdalmat nem érzett, különben az érzéseket csak az egész után találta meg az egészre. Egy ideig még játszadozott, csapongott, végrehajtott néhány lehetetlent, de lassan elkerülhetetlenné vált Önmaga(és mások) számára. Hunyorgott, feküdt az ágyon 9:20 volt. Nem akart még kibújni a takaróból.
A Snasszembereket Mutkó későn fedezte fel. A gimnazista vér, ami benne száradt, nem engedte. Egyébként ez sem igaz. Kár. Minduntalan többek lettek. Az első barát volt, a második beképzelt, a harmadik egyéb. A legtöbb szemetelt. Az egyik kishajót vitt, a másik füzetet, a harmadik valamit a pórusaiban. Ettől különlegesek voltak, de nem elég szokatlanul. Ők legalább vitték,amijük volt és nem rejtegették láthatatlan régiókba.
Mutkó tudott gyűlölni, de utálta. Ebben a pillanatban már késő volt. Szerencsére. Vagy valami affélére.
Mutkót nem kerülheted ki. Ha meg is úszod egy.két kalandját-nem tudom kívánjak.e ilyet-letagadni nem tudod.
Elfelejteni lehet csak, de akkor nem csak szemét, száját, gyomorgörcseit-ja, azt a legnehezebb-hagyod ott, hanem a jelent is múlékonnyá teszed. És minden viselkedésnek van határa. Mutkó viselkedésének alapjai azonban a jelenlét, az indulás-érkezés örökkévalósága és képtelensége.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése