Csak profiknak!

Tokalea nevében sikítva tombol belőlem az öröm. Olimpiát rendezünk végre! Coubertin báró diadalmas sokoldalúságát, mindenfelől megpróbálják kiiktatni, gondolok itt egyértelműen - ősszellemisége mellett -, arra az öt különböző, de olyan egységet kovácsolt sportágra, amit öttusának nevezünk.

Ő, még a pillangóúszás feltalálása előtt, képes volt - dús harcsabajszának vízből kilendítésével -, jobban teljesíteni a távot, mint utódai. Úgy vívott kérem, hogy az egy pillanatig sem tűnt vívódásnak és lefutotta a maratont, kétszer is ha kellett. Párbajaiban edződve, kiváló céllövő volt és ha hőlégballon nélkül célba akart érni, lovagolnia kellett. Tehát, profi volt mindenben. S most, a veszélyek veszélyében durmol hajdani dicsősége, mint görkorcsolyás, szárny nélküli galamb - a teljes közlekedés képtelenségben, tenger alatt -, nyitott cápaszáj előtt.

Van az úgy, hogy a dolgok irányt változtatnak. Álmodozón, körmöt rágva, napra meresztett szemekkel, egyik kézzel játékmacit vakarászva, hiába bámulják nem létező csodalepkék röptét. De itt az olimpia! Ilyenkor mindig lehetőség nyílik egy új sportág beiktatására. Arról sajnos nem tudok, hogy a régieket fel lehetne ébreszteni.

Tudjuk jól, a száz méteres futás, mire az ember egy nagyot ásít, véget is ér. Különben is annyi futószám van, hogy meg sem lehet számolni!

A döntők nem rosszak, de az egész szórakozásra alkalmatlan, a hosszabb számokat érdemes igazán végignézni. Van aki a fejkörzés helyett, megtornáztatja magát Olimpiák alatt, mást álomba ringat, de repceleves legyen, aki unja! Vajon vannak olyanok? Nem hiszem, mert a legvégére hagyott maratoni szám sem likvidálja a közönséget, ellenkezőleg! Ha az egészet, megszakítások nélkül mutatnák, a nézők cipői is harapós kutyákra emlékeztetnének, puszta empátiából, úgy elnyűnék magukat.

Olyan igazi, első perctől az utolsóig, mindenkit lázban tartó sportág, sajnos nincs! Ezért, tegye mindenki kezét a homlokára - nincs szükség lázmérőre -, hunyja be a szemét és mire hármat számol, mondja ki a sportág nevét, amely végigadrenalinozhatná az egész Olimpiát és bizony profik vagyunk benne!

Igen kérem, eltalálták, ez is egy futószám! A földönfutásról van szó! Nem körbe-körbe, puccos stadionok, szédítő festett pályáin, hanem az élet legvalójában!

Ugye a szám, futás - persze a szó átvitt értelmében -, hiszen mindjárt az elején, a küzdősportok mérlegelése helyett, vércukorszint, súly és egyéb mérésekből, ki lehetne szűrni a zabáló doppingosokat. Erre nem elég, kérem három-négy napig, vagy három-négy hétig koplalni, ide profi szükséges, aki ezt folyamatosan és hosszú ideig képes, magas szinten csinálni.

Igen, felvetődik ugye a sport csodája, itt is hatalmas pénzekért vásárolnák meg, az igazán nagyokat, akik park közepén, bájos mosollyal üldögélve képesek, étlen-szomjan, egy szál szétfagyott virágot szagolgatni, tél kellős közepén.

Sok sportág rendkívül költséges, itt mindössze, sportolóként egy darab WADA ellenőrt kellene, éjjel-nappali szolgálatba állítani, hogy kiküszöbölje a lejmolást, vagy a felfűtött közönség, netán saját szurkolók, potyaetető sportszerűtlenségét.

Két centnyi zsebpénzzel kellene végigcsinálni az egészet. Az a sportoló, aki a két centből akár egy felet is elkölt, biztos vesztes! Ha netán súlymegtartás, vagy nem súlycsökkenés tarkítja, nagyra nyílt szemei előtt cikázó, éhenkórász karikákat, már indulhatnak is vissza. Szigorúan tilos fedett helyen aludni!

Bonyolult sportág ez kérem! Hosszú idő kell, míg maguk a sportolók és szakosztályvezetők, átlátják a helyezések kiszámításának képletét, de tény ami tény, az első előtti pillanattól, az utolsó utánig tartana a viadal.

Ma már nem képzelhetünk el, szöges dróttal körülvett, ingyen sportolókat. Így ők is dúsgazdagra kereshetnék magukat, de ha a bankszámláikon csüggedő milliárdokhoz

hozzá mernek nyúlni, vagy az életformán változtatni - netán megsegélyezni rokont, barátot, ismerőst -, nem csak címeiket veszítenék el. Éppen ezért, ezek a vagyonok mindaddig zárolva lesznek, amíg a húsz esztendős, előírt sportolói időszak le nem telik. Olyan ez, mint a ókori gladiátorok élete, akik ha véletlenül öt esztendőt túléltek, aprócska esélyt kaptak, egy igen csak feltételes módú, felszabadításhoz. Humánus társadalom ugye? Mi sokkal humánusabbak vagyunk, az egymást leöletőknél! Húsz évben határozzák meg a sportolók - kvázi nélküli - hajléktalan, koplaló kúrás, életformáját.

Minden egyes olimpiára edzeni kell és tisztességgel felkészülni, különben hová jutnánk. Aki netán túléli a húsz esztendőt - mert ad abszurdum, ilyenek is lehetnek -, azok hozzányúlhatnak, mi több megkaphatják, évtizedek alatt beszedett, teljes vagyonukat. Családot alapíthatnak, tulajdonképpen azt csinálnak amit akarnak. A kevésbé szerencsések - sportról van ugye szó, ahol a részvétel sokkal fontosabb a győzelemnél, hiába mosolygunk ezen -, elhalálozásuk esetén, a felgyülemlett összeget, automatikusan elveszítenék a sportág szerelmeseinek javára. Hogy ez mit takar, még nem tudom pontosan. Ki kell dolgozni!

Nos itt a remek alkalom kérem! Az olimpia rendezésével, bevezethetjük ezt a sajátosan - nem csak a mi erősségünk - sportágat. Győzzön a jobbik, szokták volt mondani! Földönfutásra fel, lebegjenek az ájulás közeli szédüléstől.