Gyűlölöm a péntek estéket! Az erőltetett hangulat, az italok keveredett bűze a verejtékes testekkel – gyűlöletes!
Mikor végre az utolsó vendég is hazatámolyog, és végre telepakolhatom a mosogatót, utálok körülnézni az én szép tiszta konyhámban. Már ami maradt belőle...
Három éve, hirtelen felindulásból festettem ki egyedül. Karesz persze csak nevetett, mikor azt mondtam, hogy én akarom megcsinálni. Morogva tette le a sörösüvegét, ha valamit odébb kellett húznia. Persze a sör meg a foci az marha fontos! Onnan nem lehet akármikor felállni! Mire azt a nagy, tohonya testét felemeli, én kétszer körbefutom a fél világot. De ez mostanában mindig így megy: ül a tévé előtt, issza egyik sört a másik után és váltogatja a csatornákat. Ez az élete. A rohadt életbe! Mért nem lehet nekem is egy átlagos, normális férjem, mint a Jucinak? Idejét sem tudom, mikor voltunk utoljára moziban, vagy színházban. Talán Kiskaresz nyolcadikos ballagása előtt? Juci meg irigyel a rendes, otthonülő férjemért. Hahaha. Csak élne vele két napig! Visítva zavarná világgá.
A fene egye meg, ez az üveg már megint tök üres. Szóval, itt vagyok 44 évesen egy félig kész házban, egy nyomorult szétfolyó tohonya pacákkal, akinek már nőként sem kellek hosszú idő óta.
Hánynom kell, ha arra gondolok, hogy nyal ez a szerencsétlen a főnökének. Hozzám meg már évek óta nincs egy kedves szava sem. Semmilyen szava sem. Ezek a péntek esti bulik! Karesz kollegái mind egytől-egyig unalmas, kivagyi, fontoskodó s… fejek.
Nem igaz, hogy ezeket a borosüvegeket nem lehet kinyitni! Na, végre. Hát ez jól esett. Ilyen kánikulában valahogy kívánom az italt…
Azt mondja ez a jó ember a múltkor, hogy iszákos vagyok, és közben kapaszkodik a sörösüvegébe. Hát azt hittem, meghalok, úgy röhögtem rajta. Még a könnyeim is potyogtak! Egyenesen már kínos volt, hogy nevetnem kell, és nem tudom sehogy sem abbahagyni. Szegény Karesz egészen megijedt tőlem, könyörögni kezdett, hogy hagyjam már abba, de nem sikerült. Valami el kezdett fojtogatni belülről – nem értettem, mi történik velem, és sírva fakadtam. Rázott a zokogás, üvöltve sírtam. Akkor Karesz átölelt, és betámogatott a hálónkba. Simogatott, csókolgatott én meg válaszul akkorát hánytam a hitvesi ágyba, hogy az ágyneműt már csak kidobni lehetett. Karesz nekem esett, ütött, vert, ahol ért, ordított, ahogy a torkán kifért, de szerencsére elájultam, így nem emlékszem már többre.
Reggel egyikünk sem szólt a másikhoz. Fél kiló alapozót kentem magamra, hogy eltüntessem a szemem alatti zöld és lila karikákat.
Kiskaresz a szokásos fél perce alatt kapta be a reggelijét, csók, vakkantotta és már rohant is tovább. Furcsán nézett ránk.
Vajon, hol járkál ez a gyerek mostanában? Beszélni kellene vele, de mikor? 15 éves, megvannak a barátai. Normális ez, hogy reggel hétkor elmegy, és csak este nyolc fele ér haza? Hihetetlen, hogy így is kitűnő tanuló.
Juci mondogatja mindig, hogy tisztára az apánk esze – az öreg se tanult soha egy büdös szót se, aztán mégis milyen menő fej lett belőle. Most is valahol Egyiptomban kapargatja az ezeréves csontokat, valami hülye fáraó után kutat, de negyven éve nem találja, lehet, szerencsétlen ős egyszerűen nem is létezett soha. Juci egyszer meg is mondta ezt az öregnek, aztán az meg majd’ leharapta a fejét, fél órát üvöltözött torka szakadtából, térképekkel, könyvekkel rohangált fel-alá, Juci meg riadtan lapult. Többé nem is merte froclizni az öreget, pedig már három gyerekes családanya. Ha nem fogja be a száját, még tán’ meg is pofozza a tiszteletre méltó főrégész úr. Fortissimóban hozta újra a lemezt, hogy a Juci is inkább tanult volna tovább, akkor most nem mondana ilyen hülyeségeket, de ő inkább felcsináltatta magát a Janóval, be sem fejezte az egyetemet. Nem is jó a Juci semmire – harsogta a szerető atya -, mint tenyészkancának, nézze meg magát, már három Kisanót pottyantott a világra, bezzeg a húga, azaz én, a másoddiplomáját is megszerezte ennyi idős korára. Akkor a Janó átkarolta a zokogó Jucit és szó nélkül hazavitte. Én meg nagyon szégyelltem magam, hogy egy árva szót sem szóltam a védelmére, és gyorsan felhajtottam egy pohár kevertet, és iszonyú rondának láttam a világot.
Mert tudom, hogy a papa mindig is a Jucit tartotta többre, és abban reménykedett, hogy majd együtt kutatnak tovább és nevüket együtt őrzi meg a tudományos világ, de hát ugye ez nem így lett, mert jött a Janó, meg a nagy szerelem.
Engem nem tartott soha semmire és az direkt fájt neki, mikor meglett a doktorim, közvetlenül Kiskaresz születése előtt. Hajaj, nagy az én bűnöm, mert ugye nem lettem az a várva várt fiúgyermek, akiben annyira reménykedett és a születésemmel még meg is öltem az anyámat!
Sokáig azt hittem, hogy ha a papa nyomdokaiba lépek, végre kiérdemlem a szeretetét és a megbecsülését, de mire leérettségiztem, már láttam, hogy ez teljesen lehetetlen, mert az öreg nem szeret senkit a holtakon kívül, a több ezer éves holtakon kívül, talán még saját magát sem. De dacból folytattam tovább amit elkezdtem, sőt, túl akartam őt szárnyalni, de akkor jött a Karesz és minden vágyam benne összpontosult. Rajongtam érte, nem érdekelt, hogy rongyos a gatya a fenekén és az én kajámat eszi meg, míg Shakespeare-t és Byron- t szaval, és soha sincs egy vasa sem. Sovány arcából szinte eszelősen villogott ki ég-kék szeme és én ebbe a szempárba azonnal beleszerettem.
Azt hiszem, van még egy teli pia a hűtőben. Talán most nem tol ki velem ez az üveg. Na! Milyen ügyesen kinyitottam! Hogy ez milyen jól esett! Kezd a világ szépülni…
Karesz irodalmat tanult az egyetemen, verseket írt és szavalt, folyton szavalt és hitte, hogy egyszer érettségi tétel lesz belőle, és ezen úgy, de úgy kellett röhögni! Én mégis hittem benne, mert ő is hitt magában és nem volt fontos, hogy csak kölcsön-lakásokban, stopperral szeretkezhettünk, mert fiatalok voltunk és meg akartuk mutatni ennek a tetves világnak, hogy vagyunk valakik, sőt leszünk is, meg ugye „holnapra megforgatjuk az egész világot”, satöbbi, de aztán jött Kiskaresz és jöttek a gondok, hogy saját lakás kell, és csekkek, meg számlák vannak a maguk nyers valójában, és lassan a világ zsugorodni kezdett, és belepottyant egy félig használt pelenkába, melyből üvöltés és gőgicsélés hallatszott, de legfőképpen üvöltés, és a melegedő cumisüvegek sorában az álmok riadtan eltakarodtak.
Egy reggel arra ébredtünk, hogy már nincs időnk és kedvünk olvasni, legfeljebb a ki nem fizetett számlákból próbálunk költői szlalommal kievickélni…
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése