Suta balladácska az életről

Kiterített ez a világ,
vér voltam a lepedőjén,
áztatott, sikált kefével,
kifacsart durva kezével ,
de makacsul ott maradtam
a gyolcsnak finom fehérén.
Együtt égünk tűző napon,
szikkadunk, ki- s megfakulok,
önmagam árnyéka leszek,
de bűnjelnek megmaradok.

Rám mutatva döntést hoznak
égi bírák feketében:
Világ, ím, örömöd vére
nem mosható hófehérre;
vigasság lesz bűnhődésed,
míg lehullsz az éjsötétben!