Mindig akkor maradunk csendben és leszünk némák, mikor a legfontosabbat akarjuk elmondani. Erősnek akarunk ezáltal tűnni, könnycseppet nem hullatni. De belül... Belül, mint egy apró gyermek zokogunk, mégis felnőtt fejjel bánjuk meg, hogy nem mondtuk ki. Pedig nem is gondolnánk, mit jelenthet, ha egyszer kiadnánk magunkból féltett érzéseinket. Őszintén. Igazán. Gátlások nélkül. De talán nem is kellenek szavak. Ölesben, pillantásban benne lehetnek legszebb érzéseink! Hisz a szerelmet sem tudjuk leírni. Szívdobbanásban érezzük. Egy tekintetben látjuk. Ahogy ragyog két szem mikor a szerelmesére pillant. Hiányát pedig emlékeink enyhítik. Ezek a legszebb dolgok életünkben, igazi csodák! Melyek valóban leírhatatlanok!
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése