A csend madara

 

  A csend merengve ült régi kőkeresztjén az úton. Tollászkodva, mint vén madár,
ki látogatja majdani helyét, harsányan bújt meg a sírók reszkető könnycseppjeiben,
a sírásók izzadságszagában, s hullt le maga is a lehulló, koporsón koppanó kemény göröngyökben.
- Uhu-hu, uhu-hu, - rikkantott akkor egy éji madár, s a csend riadtan takarodott el:
összeszedte magát a könnycseppekből, az izzadságból, a kőkeresztről, mert mindennél
riasztóbban érkezett meg a maga  valójában halál.