Megfordult burkában az éj.
A lét nyüszít, sír, behálóz.
Bolyhos fényt sző a holdkaréj
minden kutyaugatáshoz.
Menteném a menthetetlent.
Lázadok, bár nincs már erőm
tavaszt álmodni idelent
avartűzben, őszdelelőn.
És várni, csak várni, bármit
vet elém elvakítottan
koncnak bűntelen a holnap,
hogy játsszak színlelt vakságot.
Hiába. Ki hajnalt látott,
hite Istenig világít.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése