Forradalom

1.
(látomás)

A fák kinyúló öklein megfeszül a csend.
Zeng és villog, s megtörik a kétes ívű rend.
Zúgva, tépve dörren át a szél a lombokon,
ággá zúzza széjjel, amíg lopva beoson.

Tüntetően, vad haraggal megmozdul a föld,
a nap fénye vért izzik, de úgy, mint aki ölt
vad tarajos felhők között bujdokolva néz -
s méhek csurgó mérge öl, bár édes mint a méz.


2.
(kiáltás)

Feldobog a vad szív, kiált:
halált! Halált! Zúgja,
árulónak, bujtatónak
kegyetlen a sorsa,
vérrel, tűzzel, vad haraggal
bünteti, ki látja;
óriás fordul óriás ellen;
izzik a föld máma.


3.
(dal)

Tűz a nap, tűz a nap,
miért is ne tűzne
vad indulat, csatazaj
már messzire űzve,
ballag felhőn sötét árny -
sose hallott réma;
apró gyerek sírva nézi,
hol lehet az apja?

Venne kicsi két kezébe
fakardot, s játékot,
húgocskája nyöszörögve
nyújt felé egy láncot -
Apjuké volt, olyan forma,
vagy hát ki is tudja,
földön fekvő torz alakról
ugyan, ki láthatja?

Húgocskám, testvérkém,
látod, ott az édes,
keze, lába széjjelütve,
hogy is lenne mérges?
Hozzunk neki friss zöld hantról
temetővirágot,
abból vessünk nyugodalmat,
békés, örök álmot.

Aranyhajú, két szép gyermek
dalolja nótáját,
úgy keresi, de nem leli
játék paripáját.
Vérben ázik a csatatér,
nyögés, sírás körben;
aranyhajú két szép gyermek
eltűnik a ködben…