Levél Gyurinak

A fiú várakozón ült a lány mellett a padon.
- Zaklatottnak látszol.
- Az vagyok.
- Apa?
- Nem, most nem. A kórház udvarán látogatók jöttek, mentek.De Barbara most
mással volt elfoglalva.A szökőkutat nézte, tőlük balra, ahol a buszmegállónál
 gyanútlan utasok várakoztak.
- ???
- Tudod, ha az ember nem csak úgy néz ki a fejéből, akkor sok mindent észrevesz.
Kezében notesszel, András felé fordult. Tudod, a múltkor, a buszon...
Önkéntelen mozdult a toll a papíron. Legutóbb, amikor apához jöttem, furcsa dolog történt velem...
Az  autóbuszon, amikor legutoljára apához tartottam, egy idős bácsival utaztam együtt. Sötét kabátjában, hajlott hátával előre dőlve, kérdezgette az utasokat :
- Messze van még a szökőkút?
- Nem, már csak két megálló.
- Szólna nekem, ha odaérünk, kedves?Fordult oda egy fejkendős nénihez. Tudja, a kórházba tartok.
Messze van még a szökőkút?
- Nem, már csak egy megálló. Szólni fogok.
- Köszönöm.
A Szökőkútnál, itt, ahol nekem is le kellett szállnom, vettem észre, hogy a bácsinak fehér botja van !
Az utasok némán szálltak le a hátsó ajtón. Odaugrottam, és megfogtam a kezét.
- Tessék vigyázni, most a lépcső...
-Tudom, tudom. Nem először járok itt. Tudja, most kell befeküdnöm, innen már odatalálok.
Döbbenten kaptam el a karját...Nem, nem, csak tessék velem jönni, odakísérem-ráztam le magamról nagynéném kezét, aki megveregette a vállamat:.-gyere, siessünk, apád már vár...
Hát vár...Hogy lehet egy vak embert elengedni a kórházba, egyedül???!!!
- Tudja, a nővérek már várnak. mondta a bácsi.
Nem baj odáig kísérem. csak két épület, mindjárt odaérünk. Megkönnyebbülten láttam, hogy a nővérek
már tényleg várták.Utána, a beteg apám ágya mellett állva, azon töprengtem, vajon ki fogja őt látogatni?
Borzasztó.
- Befejezted? kérdezte András, amikor kezéből szótlanul kiejtette a tollat.
Igen, mehetünk.De muszáj volt megírnom, Gyurinak. Ő megérti...
Hazafelé, az autóbusz utasai közömbösen bámulták az ablaküveget.