Csend, halál, szivárvány

Soha nem éreztem

még csak hasonlót sem,

ilyen csendet,

ilyen nyugalmat

a semmi ágyán fekszem

s a halál keze ringat.

Elmúlt idők

képei peregnek

dallamok, hangok

sírnak és nevetnek.

Illatok, érzések

csobbannak bennem

fodrokat képezve

víztükör a lelkem.

Borzongó érzések

hullámokat raknak,

de ringat a halál

és semmibe simulnak.

Hófehér felhőbe

gondolatom rajzol

szemeknek színét

lopja az avartól,

szedernek vére

bújik az ajkakra,

éjnek feketéje

hull a hajszálakra.

S a gyönyörű arcnak

bársony színalap

őzbarna fakéreg,

mellyen játszik a Nap.

Robban a csend

szívem dübörög,

a halál elillan

az élet felpörög,

kidob magából

a semmi ágya,

szivárvány a szerelem

s a felhőt glóriázza.