2012. január 25., szerda

A próbatétel

with 0 Comment


Különös karaván botorkál a sivatagban. Elől köntösben férfi lépked, hosszú szakálla leng a forró szélben. Gyeplő a kezében, a végén áldozati bárány kullog, melynek száját bőrszíj szorítja össze. Az állat hátán aprócska fiú ül, a rábízott kés élén meg-megcsillan a sivatagi nap.
Hosszú az út, a próba útja. A fiúnak úgy tűnik, örökkévalóság óta vannak rajta. Szörnyű éhség gyötri. A gyomra megállás nélkül korog, hallja apjának gyomorkorgását is, aki már rég nem törődik ezekkel a böjti kényelmetlenségekkel, gondolataiban most is Istene előtt áldoz.
A gyermek nem bírja tovább, késével vékony szelet húst nyes le a lépkedő állatból. A bárány fájdalmasan nyüszög, de hangosan bégetni képtelen a száját szorító szíj miatt Haladnak tovább a sivatag közepén fekvő lapos, áldozati kő felé. A kisfiú szája vértől vöröslik, patakokban folyik végig soványka felsőtestén, miközben falatokat harap ki a friss, nyers húsból. A bárány egyre bizonytalanabbul lépked, mélyvörös vonalat húz maga után a homokban. A fiú elég nagy már ahhoz, hogy tudja, az életét kockáztatja. Apja kérlelhetetlen, ha isteni áldozatról van szó. Ha az állat nem bírja ki a szikláig, képes lesz őt fektetni az áldozati kőre, hogy az Istennek ígért élő áldozatot felmutathassa. Éhségét mégis képtelen legyűrni, újabb falatokat nyes ki a bárányból, amely talán máris összeroskadna, ha az apa nem rángatná a cél felé.
Talán nem is létezik az a kő – nyugtatja magát a fiú. – Talán ez egy olyan út, amelynek sosem lesz vége. Éhes vagyok. Ki kell elégítenem az éhségem.
A bárányban pislákol még az élet, amikor a fiú úgy érzi, sikerült elűznie az éhségét. De most újabb érzés kínozza. Talán még az előbbi éhségnél is rosszabb, mardosóbb. Ezt az érzést nem tudja semmivel elűzni. Hogy végérvényesen, menthetetlenül elbukta a próbát.


*


Az édesanya elkészül a vacsorával. A sült bárány már az asztalon. Telnek a percek, az asszony csak ül az asztalnál, fél szemmel a nyitott bejárati ajtót figyeli, és arra gondol, hogy férje és fia idejekorán indultak a sivatagi útnak, tehát hamarosan haza is kell térniük. Alighanem farkaséhesek lesznek. Telnek az órák, a bárány lassan kihűl. Fájdalmasan korog a nő gyomra, vágyakozva ránéz az asztalon heverő húsra. Nem tud ellenállni a kísértésnek, aprócska falatokat kezd lecsipegetni a csontokról, épp csak annyit, hogy ne legyen feltűnő a hiány. Hamarosan belefeledkezik a falatozásba, a terítőn halomba gyűlik a lecsupaszított csont. Szeme közben újra és újra a bejárati ajtó felé vándorol, bűntudat csillan meg benne, a szíve ilyenkor gyorsabban és hangosabban ver, de nem törődik vele. Egy idő után azonban képtelen elviselni a nyitott ajtó látványát. Feláll, odasiet és ráfordítja a kulcsot, hogy nyugodtan folytathassa a lakomát.
Az asztalra hajigált csontok egy gyermek csontvázává állnak össze.
  
  

0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.