Keserű könnyek által ázott
kipirult arcom lassan mosolyog,
szomorú szívem halovány lánggal
vörösen izzó parazsán dobogott.
Gyűlölet voltam szabadon számon,
átkokat szórt a sebzett árva lélek,
fekete varjú költött szívemen,
szerető imát rebegett ajkam érted.
Elhagyott öled remélem bánod,
árvuló szívembe mártom tőrömet,
ne égjen többet senkiért lángom,
kioltom érted nyomorult életem.
Hófehér szegfű borítja hantom,
gyere el kérlek sirass meg kedvesem,
emlékezz arra, ki tűzzel izzott,
s életét végül érted adta fel.
Riba
Szinay
