Álmodtam véget

Álmodtam véget, a remény peremén,
s lettem semmivé önmagam félelmén.
Láttam, hogy az ég sötétbe vált,
Szívem reménytelen hideg kővé vált.

A nap korongja elborult végleg,
Ütött az óra az éltető fénynek.
Ez lenne hát a világnak vége?
Gondoltam én, magányom lesz végem.

Egyetlen madár sem szaval már dalokat,
Félelem tölti a fénytelen arcokat.
Emberek kutatnak, keresnek védelmet,
Látni az arcokon a keserű félelmet.

Még utolszor fellobban a szeretet lángja,
Könnyekkel borulunk egymás nyakába.
Elévül a bűn, a gyűlölet virága hervad,
A világ halni megy, életünk lassan elhagy.

Örök éjszaka, ez lesz az utolsó alkonyat,
Ki eddig ölt, most szerető könnye fojtogat.
Még van néhány utolsó pillanat,
Szeretők váltanak búcsú csókokat.

Álmodtam véget, mely nem kímélt senkit,
Csak álom volt, rémes, de tanultam szeretni.