Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2013. május 12., vasárnap

RÉZPATAK UTCA 8

with 0 Comment


Rézpatak utca 8.

Rézpatak utca…
Csak pöcének becézték, mert akár honnan fújt a szél, onnan mindig csak szarszagot hozott.
Itt lakott Rózsimama, vagy hatvan éve, a nyolcas szám földszinti lakásában.
Konyhaajtaja, a köves udvarra nézett, mikor kiült a hokedlira kicsit napozni, elszórakoztatta, a központi lefolyóból ki-be futkosó egércsalád.
Már neveket is adott nekik, Blanka volt a kedvence, kenyér, meg húsdarabokat dobált neki- ha meglátta.
Blanka már számított rá, ahogy kibújt a csövön, meg is indult Rózsimama felé.
Ő meg már dobta is a szendvicsét, beszélt is neki, hogy nem vagy éhes- drága lelkem, a mami hoz neked annyi ennivalót, hogy el sem tudod képzelni, mert a mami szeret téged, mert szép vagy, és okos.

Ez, naponta ismétlődött legalább ötször.
Őszre Blanka már egyenesen a konyhába ment, olyan szelíd már, mint egy kutya- mesélte Rózsimama fűnek- fának.
Blanka egyenesen az asztalra érkezett, volt egy kis bordó csészealja, abban volt felhalmozva minden földi jó.
A kedvenc, már úgy ki volt kerekedve, mint egy golyó.
Járása lomha lett, ami nem csoda, mert nemcsak túlsúlyos volt, de nem is volt mitől tartania.
Ahogy hűltek az esték, egyre ritkábban akart kimenni.
Rózsimama csinált neki egy fészket- jó meleg kötött kesztyű és sapkamaradékokból, amiben Blanka nagyon szívesen aludta végig az éjszakát.
Hátán feküdt, pocakjától szétálló lábakkal, és formálisan horkolt.
Rózsimama hosszan nézte kitaposott foteljából, arcán átszellemült mosollyal, ilyenkor boldog volt.

Tudod Blanka, nem jó, ha az ember magányos- szólalt meg halk hangon, szemei valahol a messzeségben kalandoztak.
Soha nincs kihez szólni, nincs kit gondozni, aggódni érte, nincs kivel megosztani sem bánatot, sem örömet.
Az ember csak úgy tölti a mindennapjait, a kocsi a régi, csak a ló egyre öregebb.
Aztán egyszer belenézek a tükörbe, és nem tudom ki az a vénasszony, aki visszanéz rám.
Minden nap, valamit tudomásul kell venni, ami nyomasztó és kellemetlen, ami egyértelműen a maradék életesélyeimet csökkenti.

Az ismerősök, rokonok, lassan és észrevétlenül elmennek, egyre nagyobb körülöttem az űr, sokasodnak az emlékek, nő a magány.
Egyre több az idegen arc, egyre több dolgot nem értek, ami körülöttem történik.

Már csak rövid távra tervez az ember, ezek is szürke és jelentéktelen elképzelések, szigorúan a csendes hétköznapokra szólnak.
Blanka- Blanka.
Mindkettőnknek szerencséje volt, hogy találkoztunk.

A közelgő éjszaka csendjét, csak Blanka békés szuszogása törte meg.
Rózsimama egyre halkabban beszélt, gyakran hunyta le ólomnehéz szemhéjait, észrevétlenül elnyomta az álom. 




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.