Fájó Karácsony

Fájó sebeitől vérzik a föld
maradék kincseit fosztja az ember.
Áldott bolygónk már nem is olyan zöld,
és csúnya mérgeket hordoz a tenger!

Földanyánk szenved, haldokolva sír
a pusztításnak gátat senki se szab.
Élő gyermekeit várja a sír
börtönük a bolygó, benne ők a rab.

Istennek hiszi magát az ember!
Büntetlenül gyilkol, rutinosan öl.
A gonoszság árad, mint a tenger,
egyik ember másik életére tör.

Karácsony közeleg...-hoz-e békét?
Bűnös- beteg lélek megpihen-e már?
tud-e eltölteni úgy egy estét,
hogy az est csodáját befogadni vár?

Díszben pompázik köröttünk minden,
szikrázik- csillog, de túl sok is a fény,
ha lelkünkben mély áhítat nincsen,
elkerül bennünket a vágyott remény.

Csendesedjünk hát el alázattal,
térdre esvén, kezünket kulcsolva át.
Ünnepeljünk, szívünkben a dallal,
s Jézus születésén mondjunk egy imát!