Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2013. június 2., vasárnap

VINCENT 12

with 0 Comment


VINCENT 12              


Hogy miért 12? Mert ha azt mondom, hogy 39, akkor is akad olvasó, aki megkérdezi, miért 39?
Erre csak azt tudom válaszolni, mint amit nekem oly sokszor válaszoltak, hogy mert.
Ez magyar fordításban annyit jelent, hogy kuss, semmi közöd hozzá, mit törődsz vele, satöbbi.
Ezek persze a finom fordítások, mert számtalan variációja van az adott válasznak, tartalmi súlyát illetően.
Van, akinek elég válasz egy felvont szemöldök, de ismertem olyan halandót, akit seggbe kellett rúgni válaszként, hogy érezze kérdésének tolakodó súlyát.
Érdekes, hogy hülye kérdéseket rendszerint el szokás nézni, de ha olyat kérdezel, ami érdemben utal a kijelentést tevő ökör voltára, azt azonnal személyeskedő gorombaságnak vesznek.
Mondta Vincent.
Ez a vén heverőm, valamit tud. Ha rátehénkedem, mindig beindulnak a gondolataim, lehet, hogy az előttem fekvők elmélkedései beleivódtak az afrikba, amit a súlyom okozta nyomás, kiprésel.
Ezek aztán nyúlós emlékekként rámtapadnak, betüremkednek a füleimen át az agyamba, és életre kelnek.
„Legfőbb érték az ember”- szólt egy hang az afrikból, valahonnan a távoli múltból, mert mostanság, ezek a szentimentális felböffenések nem divatosak. Ennél őszintébb időket élünk, értéke egy tehénnek van, de embernek…
Mi értéke lehetne egy embernek. Csinálni nem kerül pénzbe, felnő, akár az árokparton is, aztán csak a gond van vele.
Eladni nincs kinek, na meg tilos, etetni kell, véleménye van, és igényei.
Önbecsülése, önérzete, hasonló kellemetlen tulajdonságai, ravasz, számító, ellenséges.
Bezzeg egy tehénnek…lelegeli, ami elé kerül, tejet ad, meglehet szükség esetén enni, nincs véleménye, komfortigénye, gondolok itt a szilaj marhatartásra, és bármikor el lehet adni.
Hát, ezek után, hogy lehet legfőbb érték az ember?
Ez egy baromság, olyan találta ki, aki túl akarta értékeltetni magát a társadalom szemében, és egyben meg akarta értetni mindenkivel, hogy bizony, egyenlőség az van, de egyenértékűség nincs, azért van neki ilyen sok.
A „Kaparj kurta, neked is lesz” bölcs mondás úgy módosul a gyakorlatban, hogy kaparj kurta, majd olyat kapsz, hogy telecsinálod mindkét cipődet. Mert kaparászni egyenesen tilos. Az általában kaparásra gondolok. Mert vannak profi kapargálók, nekik van erre jogosítványuk. Teszik is.
A többi „legfőbb érték” meg nézheti. Naná, hogy csendben, nem lehet a kaparót zavarni. Jól néznénk ki, ha lehetne kurvaanyádozni, meg kutyaszarral dobálni, a szorgos kapircolót. Ilyen, egy demokráciában, általában nem fordulhat elő. Ha netán egy külhoni újságíró meghallaná és meg is írná, hát meglenne rólunk a nemzetközi vélemény. Micsoda égbekiáltó blama!
De nem is zsörtölődöm. Itt fekszem a heverőmön, megint cipőben, folyton elfelejtem levenni. Nem vagyok éhes, sem szomjas, nincsenek lelkem nyomorító elérhetetlen vágyaim, csak egy rohadt légy bosszant, de majdcsak agyoncsapom.
Mit akarhatok még? Mondta Vincent.
Aztán jogom van elaludni, azt álmodhatok, amit akarok, a gondolatok az enyéim, ha meg felébredek egyszer, vigasztal a tudat, hogy megint el fogok aludni.
Ezt addig csinálom, míg egyszer nem ébredek fel.
Elképzelem, hogy előbb- utóbb majd rám törik a szomszédaim az ajtót, mondván régen nem láttuk ezt a Vincentet, benyomulnak a szobába, én meg ott fekszem az ágyon, mint egy kiterített disznóbőr.
Hajjaj! Lesz nagy sivalkodás, rohangászás, A Gizi mama is befurakszik, hogy megnézzen, és el tudjon ájulni. Imád elájulni a vén sárkány, aztán hetekig van mit mesélnie az élelmiszerboltban. Részletesen elmeséli miként rogyott le a padlóra, és hogy vágta bele az asztal élébe a jobb könyökét.
Gézapapa meg harsogva meséli, mennyi halottat látott a háborúban, ő már hozzá van szokva.
Ennyi ütődött „legfőbb érték”, talán egyetlen házban sincs, a miénken kívül.
Pénze senkinek nincs, de valahol szeretjük egymást, összetartozunk, és hisszük, hogy majd holnap, ha meg mégsem, akkor majd egy másik életben mi is kaparunk ki gesztenyét.
A sors kegye, hogy a reményt veszítjük el utoljára,- mondta Vincent, és elnyomta az álom.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.