Gorsungel kalandjai /Első rész/

Hol volt, hol nem volt,
hol a tenger holt,
történt hogy a mese
versformát kapott.

Egy négysoros történet,
itt akármi történhet:
hogyan lett aranya
egy eltévedt törpének?

Egyszer egy napon,
Liliput Bugacon,
élt ott egy emberke,
apró volt, alacsony.

Lábujjai mérete,
mint zöldborsó szemek,
öklömnyi feje volt,
s tengerkék szeme.

Liliput Bugac,
elvarázsolt város,
a Végtelen-óceán
körötte hullámzott.

Senki ember fia
nem tudja hol van,
gyermeteg képzelet
e világnak otthona.

Zsibongó utcái,
mint körkörös vonalak,
s a központi palota;
huszonnégy tornya van.

Macskakő rengeteg,
unikornis szekér,
zakatol terein
sok ezer fakerék.

Nyugaton a piac,
apró nép zúgása,
kenyértől mágiáig
a vásárban minden van.

A palota főterén
tűznyelő parádéz,
mellette a bolond,
tapsol az udvarnép.

Így telnek napjai
Liliput Bugacnak,
főhősünk itt él,
de nem tűnik boldognak.

Kalandra vágyik ő,
unja már a várost,
legendát hallott,
egy távoli világról.

Hallott egy mondát,
messzi messzi földről,
hol az ember akkora,
mint a bugaci palota.

Nincsen ott varázslat,
meg különleges lények,
nem él ott egyszarvú
de még csak tündér sem.

Távoli hely az,
telve hazugsággal,
veszélyes terep
az emberek világa.

Nyughatatlan szíve
mégis oda vágyik,
úgy tudja, ki rálel,
gazdaggá válik.

Azt mondja a monda,
- felesége mondja.
ki eddig útra kelt,
soha nem tért vissza.

Nem úgy lesz az vélem!
- jön az elszánt válasz.
Rossz pénz nem vész el,
ne aggódj hát értem!

Apró kis házunk van,
ruhánk is szakadt!
Nem bírom e sorsot,
hogy nem lehetek gazdag!

Itt lakunk szélében
e pompás városnak,
kitudja, tán reggel
ránk dől a vályogfal?!

Ócska kis viskó ez,
rozoga tanya,
pohárnoki bérből
nem leszünk urak!

Elindulok hát,
felkeresem őtet,
a múltkor a varázsló,
Krucifix segített.

Most is felkeresem,
kikérem a szavát,
átkelhető-e a
a Végtelen-óceán?

Eképpen érvelt,
s apró keze repült,
gesztikulált közben,
s szívében láng hevült.

Meggyulladt benne
a kalandvágy parázsa,
nem segít a lelkén
a feleség varázsa.

Hiába a szép szó,
hiába az érvek,
Nem enged tervéből
a liliputi törpe.

Termete aprócska,
de szíve oly hatalmas,
bátorsággal telt az,
s elszánt a kalandra.

Megunta a nyomort,
s nem ismer félelmet,
csomagolni indul,
de kedvese kérlelte.

Félelem tört rája,
gyenge annak szíve,
attól tart arája,
többé már nem látja.

Szólt az ura néki:
Ne aggódj hibába!
Néhány hónap múlik,
aztán újra láthatsz.

Ezekkel a szavakkal
átölelte végül,
majd batyuja a vállán,
indulni készül.

Marie csak zokog,
szereti hősünket,
a félelme elönti, hogy
elveszti Gorsungelt.

De Gorsungel nem hátrál,
csukódik az ajtó,
apró kis termetét
elnyeli a távol.

Gorsungel! Gorsungel!
Nyughatatlan törpe!
Azt gondolod tán,
hogy neked sikerülhet!?

Emígyen morgott Krucifix
a gömb felett,
még nincs ott a törp,
de a mágia felfedte.