VÍZIÓ 22
A folyosó, szenvtelenül és hunyorogva akadozó fényei- nemhogy bársonyos meleget árasztottak volna, de egy kripta hidegét lehelték az arcába.
A koszos fal mellett guggolt, két karjával átölelte lábszárait, homlokát térdeire támasztotta.
A szellőzetlen- vastag levegőt úgy szívta tüdejébe, hogy érezte fogai között olajos ragacsát, ocsmány ízét.
Időnként szemeit résre nyitotta, és elnézte a cipői előtt matató svábbogarat.
A kopott kőlapok fugájából próbált- lomha igyekezettel kipiszkálni valami ehetőt. Izgalmas dolog lehetett, mert szünet nélkül dolgozott, hallani vélte az erőlködő bogár lihegését.
Ennek is meg kell küzdenie a mindennapi betevőkért, és a sors igazsága, ha sikerül, a jutalma neki is a halál.
De ha nem csinál semmit, akkor is.
Mert ezen a tombolán, csak egy jegyet lehet szerezni, és mindegyiken ugyan az a szám van.
Megkímélendő a játékos minden ártó izgalomtól, a feszültség káros következményeitől.
Igazán humánus elképzelés, kímélni kell a versenyzőt, hogy tiszta fejjel, és ragyogó elmével legyen képes átérezni győzelmének felemelő pillanatait.
Fáradt- halk röhögés rázta vézna testét, még az elfoglalt bogár is megtorpant egy pillanatra, aggódva, nehogy valami támadás érje.
Majd megnyugodva folytatta a fugába szorult valamivel kemény harcát.
Mozdulatlanul ült- a falnak támasztott háttal, már nem érezte a kezdet zsibbadó fájdalmait. Talán néha el is bóbiskolt, nem igazán tudta mikor van ébren, ebben a síri fényben, az időtlenség tengerében, teljesen el volt veszve.
Sejtelme sem volt, hogy nappal van, vagy éjszaka, napos e az idő, vagy esős és szürke.
De végső fokon mindegy- gondolta, itt a folyosón mindig ugyan az van.
Legalább egy széket raktak volna ki, nem kéne itt kínlódnom fájó lábaimmal, beszakadó hátammal.
Megint elnyomhatta az álom, éppen a kutya nagyságúra nőtt bogárnak segített kirángatni a fugából azt a neki fontos valamit.
Egy egyre erősebb, tömjénszagú fuvallatra riadt fel, ami haját borzolva átölelte, és talpra segítette, hogy képes legyen gémberedett lábait kiegyenesíteni.
Mintegy álomban- elindult a folyosó vége felé, ahol egy nyikorgó fekete ajtó egyre szélesebbre tárulva, látni engedte a helységben világító hatalmas fényt.
Mikor a szobába lépett, nem érzett félelmet, csak valami furcsa, sosem ismert megkönnyebbülést.
A folyosó, szenvtelenül és hunyorogva akadozó fényei- nemhogy bársonyos meleget árasztottak volna, de egy kripta hidegét lehelték az arcába.
A koszos fal mellett guggolt, két karjával átölelte lábszárait, homlokát térdeire támasztotta.
A szellőzetlen- vastag levegőt úgy szívta tüdejébe, hogy érezte fogai között olajos ragacsát, ocsmány ízét.
Időnként szemeit résre nyitotta, és elnézte a cipői előtt matató svábbogarat.
A kopott kőlapok fugájából próbált- lomha igyekezettel kipiszkálni valami ehetőt. Izgalmas dolog lehetett, mert szünet nélkül dolgozott, hallani vélte az erőlködő bogár lihegését.
Ennek is meg kell küzdenie a mindennapi betevőkért, és a sors igazsága, ha sikerül, a jutalma neki is a halál.
De ha nem csinál semmit, akkor is.
Mert ezen a tombolán, csak egy jegyet lehet szerezni, és mindegyiken ugyan az a szám van.
Megkímélendő a játékos minden ártó izgalomtól, a feszültség káros következményeitől.
Igazán humánus elképzelés, kímélni kell a versenyzőt, hogy tiszta fejjel, és ragyogó elmével legyen képes átérezni győzelmének felemelő pillanatait.
Fáradt- halk röhögés rázta vézna testét, még az elfoglalt bogár is megtorpant egy pillanatra, aggódva, nehogy valami támadás érje.
Majd megnyugodva folytatta a fugába szorult valamivel kemény harcát.
Mozdulatlanul ült- a falnak támasztott háttal, már nem érezte a kezdet zsibbadó fájdalmait. Talán néha el is bóbiskolt, nem igazán tudta mikor van ébren, ebben a síri fényben, az időtlenség tengerében, teljesen el volt veszve.
Sejtelme sem volt, hogy nappal van, vagy éjszaka, napos e az idő, vagy esős és szürke.
De végső fokon mindegy- gondolta, itt a folyosón mindig ugyan az van.
Legalább egy széket raktak volna ki, nem kéne itt kínlódnom fájó lábaimmal, beszakadó hátammal.
Megint elnyomhatta az álom, éppen a kutya nagyságúra nőtt bogárnak segített kirángatni a fugából azt a neki fontos valamit.
Egy egyre erősebb, tömjénszagú fuvallatra riadt fel, ami haját borzolva átölelte, és talpra segítette, hogy képes legyen gémberedett lábait kiegyenesíteni.
Mintegy álomban- elindult a folyosó vége felé, ahol egy nyikorgó fekete ajtó egyre szélesebbre tárulva, látni engedte a helységben világító hatalmas fényt.
Mikor a szobába lépett, nem érzett félelmet, csak valami furcsa, sosem ismert megkönnyebbülést.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése