Karácsonyi emlék ( Emlékek 2. )
Így szakadt a hó éppen akkor is ötvenöt éve, merült emlékeibe Gyuri bácsi. Szemében könny csillogott. Szép, nagy családja volt, szorgos fiatal felesége, három kis gyereke. Nem voltak gazdagok, de jól éltek. Igaz, sokat gürcöltek, földeket vásároltak, kis gépeket, két tehenet, gyönyörű lovakat, hogy legyen, amivel megdolgozni a földeket.
S akkor jött a nagy fordulat! Mennyit zaklatták, hogy álljon be a közösbe. Új világ jön, meglátja, jobb lesz, mondták neki. Persze, szájaskodtak azok, akiknek egy kapa földjük se volt. Henyéltek, napszámba mentek, ha kedvük tartotta. Most ezeknek kellene a keservesen szerzett földje, állatai, mindene. Hát, nem, nem! De Az új világ hatalma nagy volt. A nagyobb gazdák kuláklistára kerültek, elvitték ki tudja hova, s az otthon maradt családtagokat addig alázták, amíg beálltak a tsz-be. Így neki se volt más választása.
Csak állott a tornácon, s a szíve majd megszakadt, amikor elvitték a kisgépeket, a szekeret, az állatokat. Harminc év munkáját! Ám a kedves lovaiért kiesett a szeméből a könny! Hát még, amikor az a semmirekellő Gazsi, rájuk csapott az ostorral! Kinyílt a bicska a zsebében, vérben forgott a szeme. Még szerencse, a felesége észre térítette. Nekiment volna Gazsinak, s a belét is kiontotta volna!
Bütykös ujjaival megtörölte a szemét. De a lélek fájdalmát nem lehet letörölni!
Közeledett a karácsony. Hogy sírt szegény felesége! Bár egy karácsonyfának való kellene. Elvették a kis erdőcskéjüket is. Pénz se igen volt.
– Hozok fenyőt az erdőmből éjjel, ne félj. Te készíts a kicsikkel fára valót – vigasztalta a feleségét.
Másnap az anyjuk játszani hívta a gyerekeket. Csomagolópapír, színes lapok kerültek elő. Abból vágtak kisebb kockákat, majd két szélüket bevagdosták, papírláncot ragasztottak, diót festettek, gyufaszálat szúrtak bele, almát hoztak a pincéből. Felesége közben szaloncukrot főzött, kis formákba öntötte, vaníliás finom apró süteményt készített, közepén üres karikával. A vanília illata azt a napot juttatja Gyuri bácsi eszébe azóta is.
Aztán sűrűn kezdett havazni. Csak úgy szakadt. Amikor a falura ereszkedett az est, a nagyobbik gyerekkel elindult az erdő felé. A baltát elrejtette a kabátja alá, nehogy megsejtse valaki, mire készülnek. Lassan, nehezen haladtak a térdig érő hóban. Egymás nyomában lépkedtek. A hold és a fehér hó mutatta az utat. Ha ág reccsent, vagy távoli hangfoszlányokat sodort fülükbe a szél, meglapultak a hóban. Végre, elérték az erdő! Jól ismerte, akár a tenyerét. Hamar megtalálta a kis fenyőt. Sietve vágták ki, majd bújva, félve indultak haza…. A saját erdejéből kellett fát lopnia karácsonyra! Hogy felejthetné el ezt! Tolvajjá tette az új rendszer! A megalázást nehezen viselte el. De a gyermekeknek legyen angyaljárás! Ne érezzék ők is a bajt, bánatot.
A szél szemükbe hordta a havat, nagyokat taszított rajtuk, de szerencsével jártak. Amire hazaértek, a kicsik a tálba előkészítették az angyalkának a díszeket a fára, s már aludtak. Anyjuk csomagolgatta a cukrot a papírokba. Napokkal azelőtt a saját ruháját szabta fel, hogy ruhácskát, ingeket varrjon ajándéknak. Rettegve várta őket haza.
Szorongása örömmé változott, ahogyan meglátta őket. Aztán elcsendesedett a ház. Másnap estére várták az angyalt. Az istálló feletti padláson feldíszítették a fácskát, nehogy meglássák a kicsik.
– Sötétedés után jön az angyal – egyezték meg.
A gyerekek anyjukkal a nagyszoba ablaka előtt kémlelték az eget. Hátha meglátják az angyalokat! Még énekelték is a Mennyből az angyalt, a Kis karácsonyt…
Gyuri bácsi elmosolyodott. A nagyobbik gyerekkel - pedig az se volt több tizenkettőnél - a sötétben bevitték a karácsonyfát a házba, alá tették az ajándékot, s felkapcsolták a villanyt.
- Megjött az angyal! - üdvrivalgással rohantak a gyerekek.
Istenem, de örültek! Tátott szájjal bámulták a szép karácsonyfát, ragyogott a szemük a csodától. Aztán megtalálták az ajándékot is! Mutogatták egymásnak, apának, anyának a szép ruhácskát, az ingeket.
Örömük feledtette vele az elmúlt napok keserveit.
Szemük csillogásánál különlegesebb ajándékot nem kaphatott volna! Jéggé fagyott szíve is felmelegedett a boldogság láttán.
S akkor jött a nagy fordulat! Mennyit zaklatták, hogy álljon be a közösbe. Új világ jön, meglátja, jobb lesz, mondták neki. Persze, szájaskodtak azok, akiknek egy kapa földjük se volt. Henyéltek, napszámba mentek, ha kedvük tartotta. Most ezeknek kellene a keservesen szerzett földje, állatai, mindene. Hát, nem, nem! De Az új világ hatalma nagy volt. A nagyobb gazdák kuláklistára kerültek, elvitték ki tudja hova, s az otthon maradt családtagokat addig alázták, amíg beálltak a tsz-be. Így neki se volt más választása.
Csak állott a tornácon, s a szíve majd megszakadt, amikor elvitték a kisgépeket, a szekeret, az állatokat. Harminc év munkáját! Ám a kedves lovaiért kiesett a szeméből a könny! Hát még, amikor az a semmirekellő Gazsi, rájuk csapott az ostorral! Kinyílt a bicska a zsebében, vérben forgott a szeme. Még szerencse, a felesége észre térítette. Nekiment volna Gazsinak, s a belét is kiontotta volna!
Bütykös ujjaival megtörölte a szemét. De a lélek fájdalmát nem lehet letörölni!
Közeledett a karácsony. Hogy sírt szegény felesége! Bár egy karácsonyfának való kellene. Elvették a kis erdőcskéjüket is. Pénz se igen volt.
– Hozok fenyőt az erdőmből éjjel, ne félj. Te készíts a kicsikkel fára valót – vigasztalta a feleségét.
Másnap az anyjuk játszani hívta a gyerekeket. Csomagolópapír, színes lapok kerültek elő. Abból vágtak kisebb kockákat, majd két szélüket bevagdosták, papírláncot ragasztottak, diót festettek, gyufaszálat szúrtak bele, almát hoztak a pincéből. Felesége közben szaloncukrot főzött, kis formákba öntötte, vaníliás finom apró süteményt készített, közepén üres karikával. A vanília illata azt a napot juttatja Gyuri bácsi eszébe azóta is.
Aztán sűrűn kezdett havazni. Csak úgy szakadt. Amikor a falura ereszkedett az est, a nagyobbik gyerekkel elindult az erdő felé. A baltát elrejtette a kabátja alá, nehogy megsejtse valaki, mire készülnek. Lassan, nehezen haladtak a térdig érő hóban. Egymás nyomában lépkedtek. A hold és a fehér hó mutatta az utat. Ha ág reccsent, vagy távoli hangfoszlányokat sodort fülükbe a szél, meglapultak a hóban. Végre, elérték az erdő! Jól ismerte, akár a tenyerét. Hamar megtalálta a kis fenyőt. Sietve vágták ki, majd bújva, félve indultak haza…. A saját erdejéből kellett fát lopnia karácsonyra! Hogy felejthetné el ezt! Tolvajjá tette az új rendszer! A megalázást nehezen viselte el. De a gyermekeknek legyen angyaljárás! Ne érezzék ők is a bajt, bánatot.
A szél szemükbe hordta a havat, nagyokat taszított rajtuk, de szerencsével jártak. Amire hazaértek, a kicsik a tálba előkészítették az angyalkának a díszeket a fára, s már aludtak. Anyjuk csomagolgatta a cukrot a papírokba. Napokkal azelőtt a saját ruháját szabta fel, hogy ruhácskát, ingeket varrjon ajándéknak. Rettegve várta őket haza.
Szorongása örömmé változott, ahogyan meglátta őket. Aztán elcsendesedett a ház. Másnap estére várták az angyalt. Az istálló feletti padláson feldíszítették a fácskát, nehogy meglássák a kicsik.
– Sötétedés után jön az angyal – egyezték meg.
A gyerekek anyjukkal a nagyszoba ablaka előtt kémlelték az eget. Hátha meglátják az angyalokat! Még énekelték is a Mennyből az angyalt, a Kis karácsonyt…
Gyuri bácsi elmosolyodott. A nagyobbik gyerekkel - pedig az se volt több tizenkettőnél - a sötétben bevitték a karácsonyfát a házba, alá tették az ajándékot, s felkapcsolták a villanyt.
- Megjött az angyal! - üdvrivalgással rohantak a gyerekek.
Istenem, de örültek! Tátott szájjal bámulták a szép karácsonyfát, ragyogott a szemük a csodától. Aztán megtalálták az ajándékot is! Mutogatták egymásnak, apának, anyának a szép ruhácskát, az ingeket.
Örömük feledtette vele az elmúlt napok keserveit.
Szemük csillogásánál különlegesebb ajándékot nem kaphatott volna! Jéggé fagyott szíve is felmelegedett a boldogság láttán.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése