LEBEGŐ PRÉDIKÁTOR
Márpedig csodák nincsenek- harsogta a prédikátor, és széttárt karral a hallgatóság felett lebegett.
Egy gnóm is széttárta rövid karjait, és mozdulatlanul a földön maradt. Tényleg nincsenek csodák - mondta, és azonnal megnyugodott.
A közeli tóban egy hal is széttárta mellúszóit, kicsit fel is emelkedett. Ezt látva egy vízisikló, gondolatban ő is széttárt, de csak gondolatban emelkedett fel. Mindegy - mondta, a semmihez képest ez is valami.
Csak azt nem értem-mondta egy hínárnak egy béka, a csodákhoz miért kell a karokat széttárni? Mi ez a fene misztikus póz?
Meg az ég felé kell emelni a tekintetet és egy lábasfejű, hogy emelje, mikor nincs is neki nyaka? Ez a csoda ügy egy diszkriminatív igazságtalanság.
Akkor viszont pontosítani kell a kijelentést, miszerint csodák nincsenek, kivétel, akiknél vannak.
Egyedül a hétköznapi csodák azok, amik már tömegeket is érinthetnek.
Például: X olyan ocsmány, csoda, hogy még nem csapták agyon. Y annyit iszik, csoda, hogy van még mája.
Ezek aktív csodák, a lebegni tudás meg passzív történés. Valójában semmi értelme. A tömegkápráztatáson kívül semmi. Az igazi csoda mindig valahol önmagában értelmetlen, arra szolgál, hogy az azt követő mondanivalónak kellő hitelt adjon .A nép megüdvözül tőle és kivételezettnek érzi magát ha látta A tudat, mások fölé emeli. A köznép és a prédikátor közé sorolja magát, ami az ő szemében egy rangszerű állapot. Idővel tán még csoda tárgyává is válhat. Rajta érzi magát a „Várakozó listán”. Ez a tudat hitet és erőt ad.
Egy lebegő prédikátort például egy sün nem is láthat, mert tüskéitől sosem tudja kellően hátrahajtani a fejét, különben is rövidlátó. De a többiek miatt azt hazudja, látta. Na és miért ne mondaná? Ő is benne akar lenni a csapatban. Különben is…mibe kerül ez neki?
Mindenki el fogja hinni állítását, mert sajátját látja igazoltnak.
Ha a prédikátor idő múltán leesne kitörve nyakát, akkor nevet változtatna. Vértanúra. A vértanukat már nem csodálják, hanem tisztelik.
A sors iróniája, ő ebből nem érezhet semmit, mert a zuhanásba belehal.
Ez egy faramuci helyzet, ha tiszteletet vágysz - annak az életed az ára. Legyen elég a csodálat. Bár a kettő együtt lenne az igazi. Hozsanna és tisztelet.
Aztán folyton produkálnod kéne valamit, nehogy elaludjon a dolog. Idővel fárasztó és felelősségteljes státus, ennek is ára van, mint mindennek.
Ha úgy gondolod, unnád és fárasztana, bele se kezdjél. Az a biztos. De ha már elkezdted, folytatnod kell. A tömeg megköveteli.
A „Csoda”- mint örökzöld téma egy tömegigény. Egy misztikus szolgáltatás, ami mindig siker, jól meg is lehet belőle élni. Lásd: Raszputyin. A Nérói filozófiához sorolható, a „Cirkuszt és kenyeret” - gondolatisághoz.
Hogy végezetül vannak e csodák vagy nincsenek, ezt eldönteni…épeszű ember nem vállalja. A téma igencsak ingoványos talaj, jobb nem foglalkozni vele.
Ha valami felfoghatatlan, különös dolog történik, hajlamosak vagyunk csodára gyanakodni, holott lehet, csak egyszerűen nem értjük mi történt. Az érthetetlen és megmagyarázhatatlan kavalkádban becsempésződhet egy-egy csoda, de ki tudja ezt hitelt érdemlően felismerni?
Ő rémülne meg elsőnek, ha kisülne - igaza van. Jobb, ha én ezzel nem foglalkozom.
Inkább kilépek az erkélyre, széttárt karokkal a levegőbe emelkedem, kilibbenek a Feneketlen-tó fölé a vadkacsákat etetni.
Márpedig csodák nincsenek- harsogta a prédikátor, és széttárt karral a hallgatóság felett lebegett.
Egy gnóm is széttárta rövid karjait, és mozdulatlanul a földön maradt. Tényleg nincsenek csodák - mondta, és azonnal megnyugodott.
A közeli tóban egy hal is széttárta mellúszóit, kicsit fel is emelkedett. Ezt látva egy vízisikló, gondolatban ő is széttárt, de csak gondolatban emelkedett fel. Mindegy - mondta, a semmihez képest ez is valami.
Csak azt nem értem-mondta egy hínárnak egy béka, a csodákhoz miért kell a karokat széttárni? Mi ez a fene misztikus póz?
Meg az ég felé kell emelni a tekintetet és egy lábasfejű, hogy emelje, mikor nincs is neki nyaka? Ez a csoda ügy egy diszkriminatív igazságtalanság.
Akkor viszont pontosítani kell a kijelentést, miszerint csodák nincsenek, kivétel, akiknél vannak.
Egyedül a hétköznapi csodák azok, amik már tömegeket is érinthetnek.
Például: X olyan ocsmány, csoda, hogy még nem csapták agyon. Y annyit iszik, csoda, hogy van még mája.
Ezek aktív csodák, a lebegni tudás meg passzív történés. Valójában semmi értelme. A tömegkápráztatáson kívül semmi. Az igazi csoda mindig valahol önmagában értelmetlen, arra szolgál, hogy az azt követő mondanivalónak kellő hitelt adjon .A nép megüdvözül tőle és kivételezettnek érzi magát ha látta A tudat, mások fölé emeli. A köznép és a prédikátor közé sorolja magát, ami az ő szemében egy rangszerű állapot. Idővel tán még csoda tárgyává is válhat. Rajta érzi magát a „Várakozó listán”. Ez a tudat hitet és erőt ad.
Egy lebegő prédikátort például egy sün nem is láthat, mert tüskéitől sosem tudja kellően hátrahajtani a fejét, különben is rövidlátó. De a többiek miatt azt hazudja, látta. Na és miért ne mondaná? Ő is benne akar lenni a csapatban. Különben is…mibe kerül ez neki?
Mindenki el fogja hinni állítását, mert sajátját látja igazoltnak.
Ha a prédikátor idő múltán leesne kitörve nyakát, akkor nevet változtatna. Vértanúra. A vértanukat már nem csodálják, hanem tisztelik.
A sors iróniája, ő ebből nem érezhet semmit, mert a zuhanásba belehal.
Ez egy faramuci helyzet, ha tiszteletet vágysz - annak az életed az ára. Legyen elég a csodálat. Bár a kettő együtt lenne az igazi. Hozsanna és tisztelet.
Aztán folyton produkálnod kéne valamit, nehogy elaludjon a dolog. Idővel fárasztó és felelősségteljes státus, ennek is ára van, mint mindennek.
Ha úgy gondolod, unnád és fárasztana, bele se kezdjél. Az a biztos. De ha már elkezdted, folytatnod kell. A tömeg megköveteli.
A „Csoda”- mint örökzöld téma egy tömegigény. Egy misztikus szolgáltatás, ami mindig siker, jól meg is lehet belőle élni. Lásd: Raszputyin. A Nérói filozófiához sorolható, a „Cirkuszt és kenyeret” - gondolatisághoz.
Hogy végezetül vannak e csodák vagy nincsenek, ezt eldönteni…épeszű ember nem vállalja. A téma igencsak ingoványos talaj, jobb nem foglalkozni vele.
Ha valami felfoghatatlan, különös dolog történik, hajlamosak vagyunk csodára gyanakodni, holott lehet, csak egyszerűen nem értjük mi történt. Az érthetetlen és megmagyarázhatatlan kavalkádban becsempésződhet egy-egy csoda, de ki tudja ezt hitelt érdemlően felismerni?
Ő rémülne meg elsőnek, ha kisülne - igaza van. Jobb, ha én ezzel nem foglalkozom.
Inkább kilépek az erkélyre, széttárt karokkal a levegőbe emelkedem, kilibbenek a Feneketlen-tó fölé a vadkacsákat etetni.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése