Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com) váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2014. március 23., vasárnap

Nem leszek robot!

with 0 Comment


Néha az ember elfeledkezik arról, hogy nem csupán másokkal, vagy a munkával kell foglalkozni, hanem önmagára is kell egy kis időt, energiát és odafigyelést is fordítani. Én épp abba a kategóriába sorolhatom magam, aki mást és a munkát maga elé helyezi. Sokszor ismételgetem el magamban, hogy először ezt, vagy azt megcsinálom, vagy éppen még ahhoz a személyhez oda kell mennem, vagy még ennek a gyereknek egy kicsit segítek, de már azok a gondolatok, hogy haza megyek és lepihenek, vagy befekszem egy kád forró vízbe és lazítok, már ritkábbak.
Minden reggel pontban 6 órakor kelek, gyors zuhany, hogy felébredjek, ami mindig  hét percig tart, majd jöhet a kávé és két szál cigi. Ezután nekikezdek öltözni, majd még egy cigi és futás a buszhoz. Ekkor már 6:40. 7 óra 15 percre már munkában vagyok, reggeli eligazítás és szónoklatok után elkezdem csinálni a dolgom, 8:30-kor számolok, majd délig lesem vagy hallgatom a főnök kiáltozásait, talán ez  a nap legváltozatosabb ideje. A hét három napján órát is tartok. Délután pedig esetleg próbát, vagy műsor összeállítást csinálok. Jobbik esetben háromra sikerül beesnem az ajtómon, majd kávé és cigi és indulás bevásárolni. Fél öt körül főzni kezdek, hétre befejezem.  Gyors híradónézés, jöhet egy rész a kedvenc sorozatomból, zuhany és alvás. Minden nap ugyanaz a program. Minden nap ugyanaz a fal, ugyanazok az emberek és ugyanazok a hangot. Csak nagyon ritkán változik valami.
Végiggondolva egy napomat, nem vagyok más, csak egy behódolt rabszolga. Nem lehet véleményem és nem tehetek, vagy csinálhatok olyat ami nekem kellemes. Mindig ugyanazt a mondatot hallom: " Nekem ez nem tetszik!"  Kivételes esetekben egy másik mondat: " Én ezt így csináltam volna..." Nem. Elég volt. Nem kérek többet a pökhendi énképekből, nem akarok tovább más alattvalója lenni.  Én, én akarok, saját magam lenni!  Nem másoknak megfelelni és egy maszkot húzva vigyorogva bólogatni, mint az aranyos kutyus a kocsi hátsó ülésén, nekem is van véleményem, meglátásom és  lelkem. Ez a legfontosabb. Érző ember vagyok, akin nem lehet keresztül taposni, vagy késsel szúrogatni, csak azért, mert könnyebb másokat hibáztatni. Az én idegeim sincsenek vasból, amit nem lehet elszakítani, és én is megsértődök az elhangzott igazságtalan szavak miatt.
Ezek az érzések mind bennem vannak, ha nem lennének, ugyanolyan bábú lennék, mint amik a kirakatban üres tekintettel néznek a vevők irányába. Sőt, mivel képes vagyok a mozgásra, így robot lennék, amit egy gazda, vagy egy tulajdonos irányít. Ha továbbra is magam elé helyezem a "gazdát", nem leszek más, csak egy mechanikus szerkezet. Egy emberi testbe zárt lélektelen gépezet.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.