2014. április 27., vasárnap

Szerető szívek esete

with 0 Comment



– Ha látta volna akkor! – mondta a főnökasszonytól elköszönő, elérzékenyültségét nehezen leküzdő munkatárs. (Azóta már ez a nyugdíjas-búcsúztató is emlékké nemesedett.) Beszélt a távozó személyiségéről, lefestve pályakezdéskori külsejét, érzékeltetve nyilvánvaló temperamentumát.
        – A szél volt, a szivárvány… – sorjáztak a megőrzött emlékek, a valóban csak sokszínű személyiséghez illeszthető szavak.
        Az aranyszőke haj őszbe fordulhatott, de energikus magatartása mindvégig megmaradt. Hangszálait sem kímélte, s bizony pozíciójában nem ritkán szüksége is volt az emeltebb hangerőre. (Tévedések elkerülése céljából: ez nem hiányzó tekintélyt pótolt, hanem a ténylegesen nagyon is meglevőt, jórészt indokoltan, nyomatékosította.)
        Kollégái idézték fel az egyik esetet, melynek tanúi voltak, avagy – ki tudhatja – nekik is így mesélték egyszer.
        Egy művelet gyengén vagy talán sehogy sem sikeredett, ami miatt lobbanékony hölgyünk igencsak leszidta a mulasztásért felelős beosztottját. Az nem vitatta a tényt, ám a rázúdított szavak keresetlensége, némi túlzásai miatt – az idők távolából úgy rémlik – a hangnemet, a jelzőket kifogásolni merte.
        Ez az egész egymás iránt nemesen érző lelkek szóváltása volt, amint azt a befejezés mutatja.
        – Nyugi, nyugi, azzal beszélek így, akit szeretek – hangzott a főnöki magyarázat.
        –  Akkor jól van, nagyon örülök, b’ meg – pattant a passzoló felelet.
        Hogy a szereplők nevettek-e vagy elmosolyodtak-e legalább e zárszón, arról a mesélők nem tettek említést.






(A képen a művész – Ilka Gábor – és kicsi szobor alkotása)




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.