Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2014. augusztus 17., vasárnap

HAZAFELÉ, ÖREG ANYÁM HÁZA FELÉ

with 0 Comment


Csak vonszolom magam a jövő, menő emberek között a járdán, nem nézek sem jobbra, sem balra.
Csak megyek, mint egy öreg igásló, aki már azt sem érzi, hogy bögölyök rohangásznak kikopott, szinttelen szőrén. Nem gondolok semmire, lassan nincs is mire, és mivel.
Sokan lehetnek így, nem merve vállalni gondolataikat, mert ha mégis, hát, kizárólag kellemetlen, bőszítő dolgok bukkannak elő, a négy agykamra egyikéből. Ilyen kamrából, elég lenne egy is. Ha őszintén rosszat akarnék kívánni valakinek, nem a megszokott, és társadalmilag elfogadott gorombaságokat vágnám a fejéhez, hanem azt suttognám diszkrét mosollyal a fülébe: Legyen tíz agykamrád, és mind legyen tele nehéz gondolatokkal…
Mert ezek az agyoncsépelt sztereotípiák, mint például: Dögölj meg, már teljességgel hatástalanok.
De ha optimista lennék, most mondhatnám magamnak, hogy milyen szerencse, hogy itt vánszoroghatok az utca forgatagában, húzva magam után gondolataimat a porban, piszokban, amire rátaposnak, az utánam jövök, figyelhetem, hányan, fogadásokat köthetek magammal, ha nyerek, vidító sikerélmény.
Mert, ahogy a nagy gondolkodók bölcs megnyilvánulásait is széthordja a szél, úgy az aljas, vagy buta agyszülemények sem maradnak életben.
A szél, egy lélektelen, racionális megfoghatatlan, a nagy takarító, aki mindent kisöpör, hogy csak térdig gázoljon, a saját kusza értelmetlenségének csupa melléktermékeiben az emberiség. Mert, a jó gondolatok elpárolognak, az alja, meg marad. Ebben aztán lehet dagonyázni, egymásra fröcskölni nyúlós, büdös anyagát, felismerhetetlen, fekete iszapkupacokká válunk, annyi különbséggel, hogy ezek a kupacok mozognak.
A sors kegye, megengedi, hogy ennek ellenére sokan boldogok, és elégedettek legyenek. Egymásra mutogatva röhögnek, fel sem merül bennük, hogy ők is ugyan úgy néznek ki.
Hát, persze, hogy persze. nem kell olyan kritikusnak lenni. Nem lehet mindenki Henrik, a nyolcadik, vagy Gorió apó! Sem szélkakas, sem Kölni dóm. Egy kicsi, és felismerhetetlen sárkupac is lehet boldog.
Nem kell akkora feneket keríteni a dolgoknak. Ha magadnak tetszel, a többi részletkérdés. Hiszen, az egész létezésünk, érkezésünk, és távozásunk, valahol, egy soha nem megérthető, buta tréfa. Miért akarjuk érteni, az érthetetlent?
És ha sikerülne is, mit érnénk vele? Mi változna?

„ MIELŐTT NEM VOLTÁL, ÉS MIUTÁN NEM LESZEL, MINDEN MEGY A MAGA ÚTJÁN”
                                                                                                             
                                                                                                           / ALFONZÓ /




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.