Hallod az ősi időknek
távoli dallama zeng,
félresöpörve a félszet,
csillaga gyúl odafent.
Bújjon a gyenge a földbe,
hogyha ma szívtelen él,
ébred a lélek, a csöndje
vágy-puha búzakenyér.
Az álomhatárról rideg kézzel ránt vissza a hajnal, s téged idéz az első gondolattal: régi kedvesként nézek a szemedbe. Akarlak mohó...
Íratkozz fel friss híreinkre! ;-)
Email címedet bizalmasan kezeljük!
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése