2015. február 18., szerda

A zsibi

with 0 Comment


Mindig is szeretett kijárni a zsibvásárra. Volt az egésznek valami bája, összehasonlíthatatlan hangulata. Itt minden eladandó megtalálta a maga balekját, csak ki kellet várnia az idejét. Hogyha vevőként bolyongott, szép komótosan elkezdte az első sornál és módszeresen végigmustrált mindent. Amikor valami megragadta a figyelmét közelebb lépett. Ekkor felnézett az eladóra, végigfürkészte. Sokszor nem érdekelte tovább az üzlet, mert kétes kinézetű volt a gazda, sunyi tekintettel, előre dörzsölve a kezét a jó bolt reményében. Ilyenkor, lehetett a valami egyedi és megismételhetetlen akkor sem kellett neki tovább. De ha szimpatikus volt számára a tárgy tulajdonosa, tüzetesebben megvizsgálta a kiszemeltet. Amennyiben érezte, hogy ez neki kell, elkezdődött a zsibi kedvenc, néha kötelező társasjátéka az alkudozás. Erre születni kell, nehezen tanulható. Nagyfokú empátiakészség szükségeltetik, ugyanis minden eset egyedi, személyre szabott. Ha ott lapul az eladó szemében a huncutkás mosoly tudhatjuk, hogy nagy csata lesz, egyenlő felek küzdelme. Ilyenkor a kimondott árra széles mosoly a válasz, majd a vevő a feléből elkezd alkudni, esetleg hátat fordítva látszólag elhagyja a helyszínt (úgyis utoléri az eladó ajánlata). Ha hosszas alkudozás után összejön az üzlet, mindenki örül egy kicsit. A volt tulajdonos azért, mert még így is többet kapott érte, mint amit ért, az új, boldog gazdi pedig azért, mert jót tett a lelkének, hogy olcsóbban jutott a hőn áhítotthoz. Persze nem mindig így köttettek az üzletek. Volt olyan eset, hogy nem alkudozott, csak fizetett, mert tudta, hogy sokkal értékesebb számára az a dolog, mint a kimondott ára. És akkor is elmaradt az említett társasjáték, ha látta, hogy az eladó rászorultságból, kényszerűségből válik meg kedvencétől.
Olykor úgy is kiment a vásárba, ha egy fillér sem lapult a zsebében, csak a hangulatért. Ilyenkor jó volt lökdösődni a forgatagban, megfigyelni egy kicsit jobban az eladókat.
Ott volt közöttük a tipikus ügyeskedő, aki mindenből pénzt tud csinálni. Áruja, kétes eredetű, gyorsan szabadul tőle, a lebukás veszélye miatt.
Ott ücsörgött kicsi, összehajtható horgászszékén az, aki tényleg a feleslegessé vált kacatjaitól akart megszabadulni. Fillérekért kotya-vetyélt el mindent, hiszen úgyis csak útba volt, kellett a hely az újabb felesleges tárgyaknak.
Aztán ott voltak, akik valamilyen gyűjtőszenvedéllyel valamit szorgosan összegüzüztek, és most a többször meglévőket, vagy meguntakat elpasszolták, hogy a legújabb kiadásút megvehessék. Kisebb kör alakult ki körülöttük a hasonló ívásúakból. Arcukon látszik a megszállottság, a külön kaszt fölénye.
És ott kuporogtak azok is, akik szegényes kis holmijukat ajánlgatták, egy kis bevétel reményében.
Néha ő maga is beült az eladók közé, hogy valamit értékesítsen. Szerette ezt az oldalt is. Hihetetlen együttérzés alakult ki a környékbeli eladni szándékozók között. Örültek egymás sikerének, vigyáztak egymás holmijára, ha valamiért el kellett ugrani néhány percre, segítettek eladni, kedves ajánlással, egy-egy biztató mosollyal. Innen a vevőket figyelhette meg.
Ez az „állatfajta” nagyon érdekes, erről figyelve. Mivel főleg az árut vizslatták, kifürkészhetők a szándékaik, gondolataik. Még mielőtt komolyra fordulhatna az ügylet, már tudni lehet, hogy csak lézengő, vagy potenciális vevő.
A zsibongásban megfigyelte a vevők típusait is.
Jöttek azok, akik csak a hangulat kedvéért róják a köröket. Ők minden alkalommal itt voltak, mindig ugyanakkor, mindig ugyanolyan arccal, ugyanabban a ruhában. Ritkán vettek valamit, csak a légkört szívták magukba, hogy egy hét múlva újra itt lehessenek.
Ott nyüzsögtek a minden vackot megvevők. Feldíszített karácsonyfaként, mindenféle tárgyat magukra aggatva bóklásztak. Látszott rajtuk, hogy a pénz nem számít. Ezekre lehetett legjobban rásózni bármit.
Sokszor feltűnt egy kisebb csoport. Gyorsan közlekedtek, a tömeg gócpontjait közelítve meg, majd sietve továbbálltak. Hiába hívta fel időnként a hangosbemondó jelenlétükre a figyelmet, mindig megtalálták áldozataikat. Ők a zsebtolvajok, jól felkészült trükkökkel, gyorsasággal és leleménnyel. A megszerzettet nem ott költötték el, úgy hogy nem számítottak igazán „vevőknek”.
Volt egy réteg, akiket nem igazán szívlelt. Ezek voltak a mindenből alkudók. Ellenük csak úgy védekezhetett szegény eladó, ha eleve rátette az árra a felárat. Ennek az volt a kockázata, hogy olyan magas lett a felsrófolt ár, hogy körbemosolyogták a fejét az alkudozók és faképnél hagyták. Ha pedig az eredeti árat mondta, akkor fillérekért akartak megszerezni mindent a mérlegelés teljes hiányával.
De volt olyan is, akiket szeretett. Ők kiszúrták a megkedveltet, odajöttek, kézbe vették, eggyé váltak vele, megkérdezték, hogy mennyi, elővették a tálcájukat és fizettek. Összemosolyogtak, s egy pillanatra jó érzés töltötte el mindkettőjüket.
A napok felgyorsultak. Úgy esett, hogy egyre kevesebb ideje volt, hogy kinézzen a zsibire. A közelmúlt egyik vasárnapján a rég látogatott mellett vitt el az útja. Hajnali öt óra volt ilyenkor nyitja kapuit a vásártér. Valami hihetetlen tömeget látott bebocsájtásra várva. Kíváncsi lett, így dolga végeztével beugrott körülnézni. A régihez képest kétszeres területen helyezkedtek el a próbálkozók olyan sűrűen, mint a heringek. Működött a „sok eszkimó, kevés fóka” elv, csak ritkásan lézengtek a vevők. Már híre-hamva sem volt a családias légkörnek, szomorú, megfáradt emberek ültek kis motyójuk mögött. Kedvetlenül lődörgött a sorok között. Most nem az árura volt kíváncsi, hanem az eladókra. Riadt szemű emberek kínálták a portékáikat, szinte könyörögve. Feltűnt neki egy csont sovány nő, aki szegényes ruhájában ücsörgött a kipakolt holmija mögött. Odament hozzá. A nő szomorú szemmel, félve rátekintett. Fájt ez a nézés, levette szemét róla és a kitett holmira révedt. Agyonmosott, de tiszta gyerekruhák voltak. Leguggolt és kiválasztott belőle néhányat, majd odaadta a nőnek, megkérdezve, hogy mennyi lesz. A nő átvette, egy kicsit számolgatott, majd csendesen megszólalt:
−Nyolcszáz forint…
Odaadott egy ezrest. A nő remegő kézzel átvette.
−Sajnos nem tudok visszaadni. - mondta.
−Nem is kell. – jött a válasz.
Megfordult, megmagyarázhatatlan érzés kerítette hatalmába.   




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.