Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2015. február 4., szerda

AZ ÖRÖKTŐL VALÓ

with 0 Comment


És ha most, te egy korszakalkotó, nagy durranást írsz, akkor mi változik?
Cunamira ne számíts, még gyenge hátszélre se, egyetlen hátszélnek sincs semmi jelentősége, szembe szél nélkül.
Az legalább a szemedbe vágja a port, meg a létezés tényének a piszkát, lesodorja hülye fejedről a kalapot, visszanyomja szádba, a kifelé igyekvő elhasznált levegőt.
Aztán majd jön egyszer az a nagy szél, az utolsó, ami inkább orkán. Felkap, jó magasra repít,  megforgat úgy, hogy azt sem fogod tudni, merre van a fenn és lenn. Aztán egy vákuum beszippant, és a történetnek vége.

Mert semmi, de semmi nem tart örökké, minden elmúlik, és elfelejtődik, mert a kutyát sem érdekli, hogy Dugovics Titusz most tényleg leesett-é a törökkel a várfalról, melyik lépett rosszul és billent meg, vagy netán kitaláció az egész.
Józan ember, nem lökdösődik egy várfal tetején, ezt minden gyagyás tudja, mert ha mégis  bekóvályog az a fránya muzulmán, hát majd ki is megy.

Nem eszik olyan forrón a kását, nem kell mindent mellre szívni, nem azért van az embernek melle.
A dolgoknak csak szereplői vagyunk, mint a sakkfigurák, mert azok nélkül nincs, hogy játszani, mert „játszani, csak szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.”

A szél, az egyetlen, ami következetes és örök, talán, már akkor is fújt, mikor még sehol nem volt a világ.
A csillagok porát fújta, szívta, kavarta, mert sosem állhat meg, mert az lenne az ő halála, mert az a szélcsend, ami egy végállapot.
Ebből a helyzetéből nem tud tovább lépni, ami ugye, a történet végét is jelentené egyben.

Mégis kéne valami marha ütőset írni, amitől a Néva fordítva kezd folyni, az Ararát sivataggá omlik, és a szirének éneke végighömpölyög a fényesre kopott úttesteken, olyan lélekrázó erővel, hogy Szolzsenyicin mégis átveszi a Nobel díját.

A szélnek is van lelke, hangulatai, jó, és rossz napjai.
Afrikában, forrón fúj, kreatív, és vidám, Norvégiában kemény, és goromba, mindent megfagyaszt, amit csak lehet.
De ahol elemében van, az az óceán. Végeláthatatlan síkság, száguldozhat, mint egy őrült, égig  korbácsolhatja a hatalmas víztömeget, és élhet, kiélheti magát.
Játszhat, szellőként indul, majd egyre erősödő széllé dagad, aztán orkánként dühöng, őrjöngve dobál hatalmasnak hitt hajókat, kihajigálja a partra a vizet, és él.

Egy végtelen élet garantálta belső biztonságérzet, merőben más lelki állapotot hoz magával, nincs, siessünk, nincs, aggódunk, az öröklét tudata kizár minden pánikot. Nincs ellenfél, csak ő.
A rettegett szél, ami ha nem fúj, lottyadtan lógnak a hajók vitorlái, állnak a szélmalmok kerekei. Eltűnik a hullámverés monoton zuhogása, ahogy a parti szikláknak csapódik a víztömeg. A vitorlázó repülők, a szélzsákok ernyedten, tanácstalanul lógnak a napsütésben, csak az eseménytelen, döglött várakozás ténfereg a mozdulatlanságban.

A világhoz tartozik, míg az ember, csak múló, folyton cserélődő kelléke a színjátéknak. Akár egy varjú, vagy egy poszáta.

Mert, te nem akkor durransz egy korszakalkotót, amikor kedved támad rá.
Te, sosem fogsz durranni, mert nincs, hogy. Erőtlen petárdák, fáradt pukkanásairól lehet szó, azokról is csak szerencsés esetben.
Olyat írni, ami mindenkinek nagy durranás, nem lehet, mert ha lehetne, akkor is lenne ellentábor, és egy mindenkinek tetsző írás, egészen biztos, hogy rossz.


Kép: Kapolyi György A csend című rajza




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.