Felmentő szonett

Rideg világ, furcsa, csúnya emberek,                
más a színük, a nyelvük sem tetszetős.                  
Hogyan lettek oly ádáz ellenfelek?                                                                                        
Kívül nő vagy bennünk dúl idegenség?                  

Sikeres vagy, császár, kinek arca nagy,                  
mások baját kárörvendve neveted.                          
Okát persze nem is sejted, naivan:                                                  
mert ki mozgat, egyet int, és követed.                    

Játszanak velünk a távolból jöttek,                           
hajh, mi mást mondunk mindig, mint akarnánk,      
Barabbást zúgta egykor így a tömeg.                        

Akkor hát tiszták, s nem gyűlölők volnánk? 
Nagy ég! Feledjük is „bűnös” tettemet…
Ők vétkesek, a belém bújt szellemek!