2015. február 1., vasárnap

Lelkes jegesek

with 0 Comment


A tél közepén járunk, végre komolyabb hóesést is átéltünk már, és siklunk vígan a jégen. Ahol is…

        Ahol is a különböző korúak békésen megférnek egymás mellett. A kisebb gyerekeket nagy igyekezettel vezetik szüleik. Nem könnyű, hiszen a jó melegen felöltöztetett fiókák sokszor esnek el, úgy tetszik, néhányan élvezik is a gyakori lepottyanást. Ezt felmenőikkel megbeszéljük, s körözünk tovább, a megszokott irányban.
        Hanem aztán elér engem is az óvatosságom miatt ritkán előforduló baleset: térdre esem egy jégsebhely miatt.
        – Ó, ó! – sajnálkoznak a felnőttebbek.
        Miközben feltápászkodom, férfiasan viselkedve enyhíteném a bajt: – Nem az a gond, hogy fáj egy kicsit, de ezzel az agyonnyúzott, recsegős-ropogós térddel jobb lett volna nem elesnem…
        Amire, mondhatnánk, egyedi, a sajgást enyhítő válasz érkezik:
        – Lehet, hogy éppen most került helyére minden…

        Már szép számban korcsolyázunk a bekerített kis téren, élvezve a csípős hidegben a csúszkálás, forgás, suhanás örömét. Többen egyenest a sebesség megszállottjaiként vetekednek, vagy éppen igyekeznek elcsípni egymást. A fogócskázás a jégen is kedvelt játék.
        A zene felerősödik, ritmusára mintha tempót váltana a jégpálya népe. Két tizenéves lány roppant ügyesen és gyorsan cikázva húz el a többiek között. Aztán kiállnak a korlát mellé, némi pihenésre. Melléjük érve mondom nekik, hogy elneveztem őket Szélvész-kisasszonyoknak. Csodálkozva fogadják.
        Egy körrel később, még mindig az elkeresztelésen töprengve, egyikük megkérdezi:
        – És tessék mondani, ez jó vagy rossz?
        Meglepődöm, mert azt vártam volna, hogy kedveskedőnek tartják majd az adományozott nevet, de legalább valamilyen mesebeli alakra asszociálnak. Megfontoltan válaszolok:
        – Az, hogy ilyen remekül koriztok, bizony jó, viszont a kissé bizonytalanokból kiváltott cseppnyi riadalmat tekintve, nem annyira…
        Újabb zeneszám kezdődik, a hangulat egyre jobb; a lányok is visszalendülnek a sodrásba – úgy lehet, picit még mindig tanácstalanok…

        Apró gyermeket okít anyuka, de nagyon nehezen boldogul vele, a jég folyton kicsúszik a kicsi lába alól. Segítőkészen mondok egy-két szót, lábtartásról s egyebekről, elvégre, mint fentebb írtam: esni már magam is elég jól tudok.
        A következő körben melléjük érve, látom, az apuka is felzárkózott, két oldalról segítik a kis igyekvőt.
        Csak kibukik belőlem pár szó, például, hogy kis előrehajlás nem ártana.
        Nincs válasz, egy hangot sem hallani, hát amúgy bocsánatkérőn megjegyzem:
        – Csak gondolkoztam…
        – Mi is szoktunk… – érkezik most rögtön a felelet.
        – Nem is azért mondtam… – felelem meglepődve zavaromban, s gyorsan elcsúszom mellőlük.
        Később jutott csak eszembe, nem jól reagáltam. Gratulálnom kellett volna az úrnak, mert – engem ilyen szépen még soha el nem küldtek…




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.