Söpörd el rút hajam arcomból!
Éj szőtte rá fekete leplét.
Poklomból már láttam nagyon jól:
te vagy, kiért élni szeretnék.
Hiszem, hogy lényed varázsforrás,
hát hagyd, hogy megmártózzak benne!
Tudod, az én szívem csak rozsdás
vas, de kezedben csillag lenne.
Rám terült már a roppant idő,
s voltam a vihar szerelmese.
Így lettem én egy éjbe illő,
feledés ajkára írt mese.
Söpörd hát el csúf varjúhajam!
- arcomon huny a tavalyi tél.
Te vagy reményem, fehér galamb,
de bírám is, ki újra ítél.
Éj szőtte rá fekete leplét.
Poklomból már láttam nagyon jól:
te vagy, kiért élni szeretnék.
Hiszem, hogy lényed varázsforrás,
hát hagyd, hogy megmártózzak benne!
Tudod, az én szívem csak rozsdás
vas, de kezedben csillag lenne.
Rám terült már a roppant idő,
s voltam a vihar szerelmese.
Így lettem én egy éjbe illő,
feledés ajkára írt mese.
Söpörd hát el csúf varjúhajam!
- arcomon huny a tavalyi tél.
Te vagy reményem, fehér galamb,
de bírám is, ki újra ítél.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése