Kaderjákné Dobák Viktória: (út)ÉLET(út)

Selyem vásznát mosta az eső, marta a fagy, meghasonlott, felhasadt.
Fénytelen halpénzként értéktelendett el, megfellebezhetetlenül.

Segítség nélkül nem tudott megvalósulni önmagában.
Aztán, talán a farsang ihlette, mozaik üvegnek öltözött...

Kéken, pirosan, sárgán terítette vásznát a nagyérdemű elé,
Nézték, csodálták, miként válik önmaga komédiájává.

Hiába mossák el színét mindaddig festett üveg marad,
Amíg ki nem gyógyítják skizofréniába süllyedt állapotából.

Hétköznapivá szürkült mivolta újra megosztóvá avanzsált.
De lesz-e vajon, aki  megmondja neki:Nem vagy mozaiküveg!