Metamorfózis

Nem olyan a hideg, mint volt. Fáradt, imbolygó képzelet tölti be a teret.

Hold tekeri körbe ezüstös fonalával a gyöngyökkel tarkított eget.

Kósza cigarettafüst válik eggyé az univerzum csöppnyi bolygójával,

Hogy semmivé váljon, tehát hogy valamivé mégis lehessen.

Még dobog egy szív az évezred peremén, még hallani szuszogását, csalfa verdesését.

Átutazóban leng csak körbe, egy a pitvar, de különb a lélek.

Tüskével, melegséggel, félelemmel átitatott az általa működő szobor.

Így lészen a dobogás visszhangja – mi lankadatlan zajos - olykor komor.

Majd csendesül a zsibongás.

Gyorsan s balgatagon olvad.

Már nesztelen, remegő teste szunnyad.

Növekszik egy újabb hajtás valahol.

Cikornyás test ébred, halkan vacakol.

Megállt a lét a bolygók kötegében.

S felébredt egy újabb a Dobbanás köpenyében.