Hófehér szikláknak
csobban a tengerár,
sóváran nyaldossa
kiálló szirtjeit,
dévaj táncát járja
habján a napsugár,
megcsillantva rajta
parázna fényeit.
Vágya kél a víznek,
hullámokban mozdul,
buzgón veti magát
szikrázó fény után,
hiába igyekszik,
csupán kövön csordul
és nem birtokolja,
csak átloccsan sután.
Estig tart a játék,
gyengül a ragyogás...
Megnyugszik a tenger,
bánatát ringatja,
sós párát lehelve
csendes a csobogás,
szikláknak csapódva
könnyeit hullatja.
Riba
Szinay
