Szél fújja a csendes,
termetes sziklákat,
több ezer évéről
mesél most a régmúlt,
látott már sok mindent,
drámát és csodákat,
békés életeket,
s mikor háború dúlt.
Nézem a köveket,
érzem az éveket,
fülemben ébredő
vad, ősi éneket...
Büszkén és szilárdan
uralja elmémet,
nem száll vele harcba
semmilyen elmélet.
Röppen a gondolat,
eltörpül a jelen,
helyet kap lelkemben
a múlt és a végtelen,
nyugalma szétárad,
betölti lényemet...
Engedem, hadd szálljon
velem a képzelet.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése