Poros az asztalod, ingujjammal letörlöm.
Cigarettafüst kering a könyvek közt.
Nyitva hagytad az ablakot,
s egy bogár szunnyad a párkányon.
Esik a hó, porcukrosak lettek
nyirkos virágaid az állványon.
Pislákoló fény az ágy mellett,
ölelésedben felébredek.
Majd alszom tovább
s álmok közt az életen átevezek.
Alszom, hiszen tudom,
holnap is itt leszek.
A megszokástól a vérem
már nem pezseg.
A csend fekete gödör szobád mélyén,
Hittel tölt meg az évezred szélén.
Majd nyílik a szem.
És rájövök, hogy a por nem is létezett.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése