Tenyerén hordozott sok szorgalmas népet, altatott hontalant, és látott milliónyi szépet. Selyem vásznát mosta az eső, marta a fagy: meghasonlott, felhasadt. Mindenkié volt ő, s övé volt a képzelt tehetetlenség minden szemhunyása. Tétlen percekből lett tengeren értéktelenedett el, megfellebezhetetlenül. Groteszk alak, kilépve az árnyékból, nem állta nézni tovább hányatott sorsát, ecsetet és fantáziát ragadott. Eképp alakult úgy, hogy ő, a Meghasonlott, a farsang ihletére talán, mozaik üvegnek öltözött. Ettől kezdve, kéken, pirosan, sárgán terítette vásznát a nagyérdemű elé. Mosolyt és haragot csalt ezerféle arcra, s tömegek figyelték miként válik önmaga komédiájává. A megalázás eszköze volt, és egyúttal áldozat. Gólyahír egy új nap alatt.
Hétköznapivá szürkült mivolta újra megosztóvá érett, és azóta hiába mossák el színét! Temérdek felnyílt szempárnak mindaddig festett üveg marad, míg fel nem karolják ügyét, és ki nem gyógyítják skizofréniába süllyedt állapotából... Nyitott kérdés, lesz-e alkalma még megvalósulnia önmagában, kimondatja-e még a tömeggel: ő nem mozaik üveg. Addig is, mi megtanulhattuk példáján, és tanulhatják még sokan: ahhoz, hogy az út egy legyen, az útnak közösnek is lennie kell!
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése