Nyüszít, vinnyog,
körmét húsomba vájja,
majd görcsbe rándultan
eliszkol előlem...
Rohannék utána, de
megfoghatatlan,
szivárványként
feszül az ég falára.
.......................................
Nem látni.
Eltűnt.
Helyében sötét foltok.
Most mókáz velem,
akár a kis koboldok.
.......................................
Janus-arcát még megálmodom
sokáig.
Fortuna Asszonyom,
ne várj
az elmúlásig!
Nem szívesen kérdezem Erzsébet, de kiről és miről írsz ebben az írásban? Nézd el vélt értetlenségemet!:)
VálaszTörlésÉrtetlenségem másik fele annak szól, hogy miért pontozol két strófa közben?
Beszélgetünk róla?:)
Na, igen! Kifelejtettem az alcímet, az mindenre magyarázatot adna, legalábbis azt hiszem... :))
VálaszTörlésEredetileg "álomképek" az alcím, ugyanis ezt valóban álmodtam! :) Fortuna kutyaforma képében jelent meg, és a többit itt fent olvasd! :)