Dolmen

Fekete fátyol takarja a tájat,
S a fák karma vadul szaggatja
Vastag nehéz bársony-anyagát.
Harmatot izzad a kókadó gyep,
Fenn kúszik könnyű köd lehelet,
A druidák tölgykörbe gyűlnek.

Halódó istenek tompa sikolyát
Üvölti kopott szürke kőpárkány,
Alatta két kőtámasz a sárkány
Karmos lábaiként terpeszkednek.
Emelkedetten kántált énekek,
Ritmusra lengő fehér leplek.

Sápatag arc a Hold, fáradtan
Tekint úszva álmatagságban
Az ég tornácán holdudvarban.
Szemét az ifjún pihenteti
Kinek testét ruha nem fedi
Arcát réveteg Holdra emeli,

Míg az fémsarló lesújt rá,
S néma szája vádlón kiált.
A sarlón csillan a vér
Lustán és tinta feketén
A telihold lágy fényénél
Csendes az éj...