A férfias és nőies írás- és kifejezésmód

Furcsa kérdés, hogy a férfi önmagában mit tesz egyáltalán az írás művészetéhez, tudásán, racionalitásán, időnként előforduló és azokat nagy becsben tartó felismerésein kívül. Az igazán jó írás valószínűleg  mindkettő, a férfi és a nő kvalitásait összegzi. Nem kérdés, hogy a kifejezéshez a nők értenek jobban, így, ha egy férfi igazán módszeresen nyúl az írás tevékenységéhez, elsősorban a benne lévő nőhöz fordul, akár tud róla, akár nem.

Aki kicsit is jártas az antik művelődésben, ismeri azt a tanítást, miszerint az emberi élőlényben egyaránt ott rejlik a férfi és a nő, az animusz és az anima archetípus.

A férfi nem a szavak embere. Ő az elvont gondolatok és a bonyolult összefüggések összegzője, a tudás hordozója. Kommunikációja gyakran erőszakos, egyoldalú, mivel mindennél elhívatottabban hisz nézeteiben. A nő ezzel szemben a megélő, érző, beleérző és kifejező természet. Amit a férfi gondolkodás útján megért, de befogadhatóvá tenni esetenként kevéssé képes, azt a nő egyszerűen és inkább csak megérzi, fogalmi kereteket nem von köré, de hasonlóan tudatában van és képes kifejezésére. Ez utóbbi nem információt halmoz fel, hanem alapvetéseket hív le. A férfi analizál és megért, a nő érez és megértet, ösztönös anyai létállapotával, gondoskodó szeretetteljes attitűdjével a szavakon keresztül simogat és ápol. Viszont a férfira éppen azért van szükség, hogy a nőt ne ragadják magával tévútra csábító szenvedélyei. A két egyidejű entitás tartja medrében a valóságot.

Éppen ezért nem szólhat tökéletesen igazat az, aki nem kelti fel magában a nőt és a férfit egyaránt, és az sem, aki csak egyiket hívja életre. A pusztán férfias típusú írást a női olvasó emelheti magában igazán egészre, a nőies típusút, pedig a férfi, azonban, ha egy írás tökéletes, megjelenik benne mindkét vonatkozás, így képes hatni oly módon, hogy az egészből a hiányzó felet ne az olvasónak kelljen kipótolnia. Az ilyen írás nem csak érez, de mond is, s nem csak láttat, de érzékeltet is.

A felismeréskor a férfi elcsendesül, a nő pedig kiárad. Érdekes vonatkozás, hogy a spiritualisták a megvilágosodott, beérkezett ember szintén e két magatartásmintázatáról számolnak be, éppen csak nem nemekre levetítve, hanem az egész ember vonatkozásában. Egyesek szerint ugyanis a spirituális önmegvalósítás legmagasabb fokán az ember egyszerűen csak elcsendesül, kérdései és egójából fakadó akarata tovaszállnak, elméje megnyugszik. Ő már nem akar magyarázni, meggyőzni, csak megélni a szeretetet, az istenit, a közöst, az egységet. Más spiritualisták szerint viszont éppen, hogy ez a kifakadás pillanata, mikor az önmegvalósított embert átitató szellem kifejeződésre tör, megnyilatkozni vágyik, és meg is nyilatkozik, valahányszor tárgyat talál magának. Az ősszeretet egész egyszerűen tehát médiumként használja őt üzenete kiterjesztéséhez. Az igazság valahol ott lehet, hogy ez a kettő együtt válik jelenlevővé valakiben. Ugyanis a felismerés egyszerre bizonyosság és ünnep is. Aki pedig ezt a létállapotot ki akarja fejezni gondolkodásában az értő ember racionalizmusát, hangvételében, pedig a boldog ember ünnepélyes örömét kell, hogy sugározza. Persze, ez jelen gondolatkörben, ebben a formában csak az abszolút tudás kifejezésére vonatkoztatható. Ugyanakkor, ahogy a világegyetemben minden más területen, ebben az esetben is ugyanaz történik minden esetben és kimenetben, mint egyébként, csupán úgymond kicsiben, hiszen amint fent, úgy lent. Ezt minden különösebb fennköltség nélkül ki lehet jelenteni. A megnyilatkozás ugyanis mindig képvisel egyfajta minőséget, magában hordoz valamit a férfiből és a nőből, a felismerésből és az ünnepből a különbség csak e minőségek felszínre kerülésének mennyiségi eltéréseiben realizálható. És fontos, hogy kizárólag csak abban, hiszen, ahogy Einstein is megállapította: egy jelenség ellentéte nem más, mint maga a jelenség valamilyen mértékű hiánya, tehát mennyiségi változásról van szó. Így például a sötétség a fény hiánya, nem önmagában értelmezhető minőség.

Az író tehát egyszerre férfi és nő, remete és szerelmes. Hogy mennyire ez, vagy mennyire az, az írásban már csak írói érettségének fokától függ. Írói érettsége pedig nem választható el jelleme, személyisége érettségétől, a férfi és a női princípium ugyanis először mindig az énben képeződik le.