Nemrég még ép elmém megbomlott.
Gondolataim a világűrben jártak,
Meglelve a fekete lyukat,
Csak sötét ürességet találtak
Száguldoztak a semmiségben,
Keresve az objektív valóságot,
De csak érték nélküli világot leltek,
Hát megálltak a mérhetetlen végtelenben.
Megunva az elme tunyaságát,
Fénysebességgel vágtázva a tejúton,
Fénylő csillagokat pásztázva,
Száguldoztak a beláthatatlanságban.
Döbbenet lett az eredmény,
S a megbomlott elme észhez tért,
Visszaszállt az üres koponyába,
Onnan tekintve az értelmes világra.
Kedves László!
VálaszTörlésÍrásod az emberi elme határtalanságáról tetszett.
Jól látod, és bizony nem árt felülről szemlélni néha a világot.
VálaszTörlésJó gondolatok.
Köszönöm az elismerő véleményeket
VálaszTörlésLászló