Lüktetésem leszálló ágára fut.
Ígérted, hogy nem ígérsz újra többet,
idegen át nyíló lidérces kaput,
bús vigaszt, igád alá hajtó csöndet.
Tétlenségébe sápadt a teremtés.
Hagytad és a véletlennek sorsa lett.
Bánat viharába szakadt halk sejtés
égette fel ütőered: vágy és tett,
melyen át bolygód közepébe estem,
s kívántam az enyhet adó kötelet
mi visszahúz vagy felfüggeszti testem,
ha már érzésem lelkedre festetett
s mégsem találna rá most vigaszt a szó,
mely mindenre hat s mégsem mindenható.
2011. április 9., szombat
Szerző és műfaj:
Szinay Balázs
Vers
Ez a lüktetés végigkíséri az egész verset, külön tetszik a befejezés .Irma
VálaszTörlésGyönyörű! Szépen kibontott gondolat, dallamos, "fülbemászó". Gyengéden simogató, vigasztaló.
VálaszTörlésEz a rész (többek között) nagyon tetszett:
"Tétlenségébe sápadt a teremtés.
Hagytad és a véletlennek sorsa lett."
Hoztad a színvonalat, a minőséget, hoztad magad :)
Hát én nem is tudom, nekem a többi versed erőteljesebbnek érződik.:( Az eleje tényleg lüktet:), a zárás átérződik.:) De a közepén csak úgy átsiklok...
VálaszTörlésDzsú! Nem kell mindig erőteljeskedni.:) A közepén én is csak átsiklok és ez így van rendjén, ugyanis ilyen az írás szerkezete.:)
VálaszTörlésKöszönöm, kedves Döndi!:)
VálaszTörlésszép lett!
VálaszTörlésGratulálok :)
Türk Éva.
A vége kicsit melankolikus lett. Ez kicsit szomorúvá teszi a verset. Kár érte. Letaglózott.
VálaszTörlésKöszönöm Éva!:)
VálaszTörlésKell az a kis Dramaturgiai él, hidd el Zseton!
VálaszTörlésKöszi!:)