/ Édesanyám emlékére /
Egy öreg, kopott pad a Lizsében
A hatalmas gesztenyefa tövében,
Hova mindig visszavágyom,
Hogy békésen merenghessek el a világon.
Elnézném a vadkacsákat a nyugodt tavon,
S az önfeledten játszadozó gyermekeket a napon,
Ahogy egy idős hölgy komótosan lépked a sétányon,
Kit méltósággal követ öreg uszkárja pórázon, s
A Vajdahunyad várát, mely gyermekként
Oly sokszor elvarázsolt, mi
Magas tornyaival némán őrködik e tájon…
Csak ülnék csendben a régi, öreg padon,
S várnám, hogy mellém ülj egyszer
Egy szép napon.
Nem szólnál hozzám, csak a
Tájon pihentetnéd szemed, én
Gyengéden megfognám kezed, majd
Együtt merengenénk tovább
Csendesen.
Sejtettem, hogy már te is csak emlékezni tudsz, és szépen.
VálaszTörlésKöszönöm :)
VálaszTörlésVégh T. Mónika