Ötvenhárom év
Az átkozott könyörgéstől
kitört nyelvvel kelepelni,sajgó életet
végképp elárulni,csak hitből
lehet,várni mindent söprő végzetet.
Andalogva,csak unalomból
felkapaszkodni szél verte magaslatra
hogy több érjen viharból,
mely kifakad, tombolva árvaságra.
Letűnt csillagok fényét siratom,
üstököscsóvák közt keresek magamnak
fényt a lomha holdsütötte pázsiton
lássam,mint lángok árnyába zuhannak.
Támad új Istene hasadt sebén
a Földnek,hogy temesse,mit eltékozolt
egy más teremtő,s a sír szélén
fakasszon dicséretkérő halk virágot.
...ez is egy fajta reménykedés...remek képeket adtál...köszönöm...
VálaszTörlésSzerintem a 3 versszaktól bontakozik itt ki tisztán, érthetően, kereken a mondanivaló. Erőteljes, láttató erejű képeket használsz itt már. Kiváló gondolatokkal, színes szóvariánsokkal fested le a mondanivalót. Nagyon jó munka lenne ez, ha az első két versszakon még dolgoznál egy kicsit és a formán annyit javítanál, hogy nem hagyod ki a szóközöket a vesszők előtt és után.
VálaszTörlésKöszönöm,Balázs,hozzászólásod megtisztelő.Bár én pillanatnyi indításból írok verset-nem szoktam túlmunkálni-ez esetben úgy vélem igazad van.Néha talán rá kell dolgozni.Igyekezni fogok a jövőben hasznosítani tanácsodat.
VálaszTörlésBarátsággal,Gyuri
Örülök,hogy olvastál,Matyó! Köszönöm!
VálaszTörlés