Sötét felhő foszlányok,
mocskos eső cseppek,
mossák szennyes lelkem,
s rongyá ázok.
Átkozom önmagam,
ezt az élet sorsot.
Mit rám akasztottak,
és én hordom.
Hosszú volt az éjszaka,
s maradt a sötét fény.
Adjatok még esélyt,
s gyújtok villanyt.
Jönnek sorba új eszmék,
s múlnak évszázadok.
Születnek új mesék,
s én hallgatom.
Lesz új generáció,
és voltak hős ősök.
Elmúlt a piknik, a vakáció.
S nem maradt semmi,
csak a rohanó idő...
Dehogy nem maradt, Matyó! A verseid maradtak, a rohanás pedig nem fog megszűnni, az időt nem lehet
VálaszTörlésmegállítani, sajnos.- Irma
...nem az időt akarom én megállítani(bár néha jó lenne)!...a nagy rohanást a pusztulás felé...ezt az értelmetlen hajszát...mert Istenke már pödri a bajszát...haverja meg feni a kaszát...mi megtöltjük a kasszát...ki húzogatja a fa szánt? :))
VálaszTörlésBocs, Matyó, vettem a lapot, értem én, elolvastam a visszajelzést,hát ez is benne van.. üdv. Irma
VálaszTörlésOlvastalak.:)
VálaszTörlés