LAMANTIN – Napló 5.rész

Na végre, hogy ősz van, kezdődik a suli, nem leszel örökké láb alatt- szólt ki a nagyi a vécéből, mert mindig nyitott ajtónál trónolt, ha becsukta, a cigifüsttől egyből fuldoklani kezdett.
Egyre gusztustalanabb szokásai vannak a vén boszorkánynak- morogta a papa, az embernek kifordul tőle a bele. Egyből láttam a papát kifordult belekkel magam előtt, hát iszonyú látvány volt.
Most már este van, és délelőtt képzeltem el, de még most is borsózik tőle a hátam.

Csukja be az ajtót mama, mert oroszlánszag lesz a lakásban- kiabált be az öregem a konyhából. Erre a nagyi beindult, ocsmányságokat kiabált ki a vécéből, amit nem akarok ideírni. Ha dühbe gurították, nem tudott leállni, még egy sörös ló is térdre esett volna a szövegétől. De a papa csak röhögött, verte mindkét térdét, és visszakiabált, hogy jól van mama, ne duruzsoljon annyit, még beleszédül a csészébe. Hát én nem akartam ezt tovább hallani, hosszú szokott lenni az ilyen párbeszéd, nekem meg felfütyült a Lulu, és inkább lementem az udvarra.

Ma volt az első tanítási nap. Nagyon le voltam hangolva. Ebben a rohadt iskolában, csupa olyat tanítanak, ami engem nem érdekel. De észrevettem, hogy másokat sem. Ez a kényszerítés, ezeknek a Demokrácia.
Abban reménykedem, hogy egyszer megszabadulok tőlük, és fütyülhetek az egészre.
A mama öccse is járt iskolába, és mégis meghülyült. Ezért igazán nem volt érdemes neki tanulni, bután is meg tudott volna bolondulni.
Jut eszembe, tegnap nagy esemény volt. Meglátogatott a mama öccse a diliből. Krémest is hozott, de útközben belezabált, irtó gusztustalan volt az egész, mintha leejtették volna a csomagot a harmadik emeletről. Azért megettük, csak nem villával, hanem kanállal. Elég furcsán viselkedett, összevissza dumált mindenfélét, nem volt sem eleje, sem vége.
A Rózsimamával is összefutott a gangon, nagyon kedves volt vele, később azt mondta nekem, hogy a bolondokkal kedvesnek és türelmesnek kell lenni, mert ha begurulnak, hát kő kövön nem marad. Ezt a szar házat nem is lenne nehéz összedönteni, alig áll a lábán.
A mama öccse megint a repülésen kérődzik, ki is ment a gangra, hogy bemutassa tudományát, alig tudták visszarángatni a konyhába. Sajnálom, hogy nem engedték neki, jó hecc lett volna, ha a Pimpibácsin landol. Kipréselte volna az öregből a bort.A suliba jött egy új tanár. Egy nő, aki emlékeztet a pufajkásra. Nem örültem neki, elég ha a pufajkást otthon látom. Elég dilis nőnek nézem, biztos lesz vele gondom.
Történelemből tanultuk a Zrínyi kirohanását. A Gyuszival meg Pulival, Luluval, beöltöztünk töröknek, és nagy ordítás közepette kirohantunk a kertkapun. Pont a kukáját toló szemetesbe. Az öreg elesett, a kukája kiborult a járdára. Úgy ordított, hogy zengett a környék, ti büdös patkányok, ha az anyátok nem vert agyon még benneteket, hát majd én megteszem, ki látott még ilyen rohadt kölkeket, ez a hülyék utcája.

A ribillióra többen kijöttek a gangra, ráadásul kaptam a mamától egy jókora pofont, azt mondta azért, mert nem figyeltem az órán, mert tudtával nem a törökök rohantak ki, hanem a Zrínyiék. Még azt is mondta, ha unatkozni járok iskolába, olyan hülye maradok mint a nagybátyám, és én is a dilibe kötök ki. Hát – őszintén szólva, ennek nem örülnék.
A nagyi csak röhögött rajtam, azt károgta, nem baj, még jó vécépucoló lehet belőlem. Nagyon rosszulesett tőle, tőle, aki apám szerint fordítva fogja az újságot.Pipikenéni a harmadikról, csinált egy jó kis műsort. Hálóingben, mezítláb kiszédelgett a lakásából, hóna alatt a kuszmadt macskájával, és elénekelte a Himnuszt. Nagyon sovány és alacsony, égnek álló ősz haja az arcába lógott, jobb karjával vezényelt, mert baljában lógott a macska. Úgy tudta, hogy Szilveszter éjszakája van. Ki kellett hívni az orvost, kapott a fenekébe egy injekciót- a Józsibácsi felesége segített lefogni, tőle hallottuk, mi csak a visítást tapasztaltuk.
Mesélte, hogy a kis vénasszonyban akkora erő van, majdnem ledobta magáról amikor ráült. Hát nem is csoda, óriási a hátsója, mint azaz utazóláda, amiben a padláson a múmia fekszik. Állítólag.

Még a Pimpibácsi is meg volt rendülve, nem tett otromba megjegyzéseket, a Rózsimama szerint valami baja lehet a vén szarosnak- mondta.

A vitamingombóc még kövérebb mint valaha. Most valami pasija lehet, mert nagyon kicsípi magát, és sokat énekel. Még jó, hogy a földszinten lakik a mamájával, mert ez a mi lépcsőházunk nem bírná a terhelést. Ahogy megy neki a hízás, úgy nem megy az éneklés. Valami szörnyű amilyen hamis, Lulu szerint, egy Istenáldása lehet siketnek lenni. A siketségnek más előnyéről nem tudok.
A papa és a nagyi végigélcelődték az ebédet. Papa azt mondta, hogy ilyen falánkot még varjúban nem látott, ha fekete lenne, tökéletes volna a megjelenése. A nagyi vihogott, összefröcskölte az asztalt, és azt válaszolta, hogy ha madár lennék, akkor neked véged lenne, mert ilyen pondrók nem szokták élve megúszni a találkozást. Na, válaszolt a papa, idefigyeljen mutter, úgy keresztbeállnék a torkán, hogy egyet sem tudna károgni feltámadásig.

Így beszélgettek egész idő alatt, a nagyi háromszor is leverte a villáját a koszos kőre, feldöntötte a vizespoharát, de nem érdekelte. Persze nem volt rajta a szemüvege, gyakran elhagyja, és mikor nem kell megtalálja. A minap is az asztal alatt feküdt mikor meglelte, nagyon örvendezett, mondta, még jó, hogy nem ült rá valamelyikőtök, a nagy seggével, szétnyomtátok volna szegényt, nektek csak horganylemez okuláré lenne való, mert az nem rozsdásodik. Nem is tudtam, hogy horganylemezből is csinálnak szemüveget.

Meséltem is a fiuknak, de azt mondták nem vagyok épeszű. Hiába. Ezek műveletlen bunkók.A suliban, tornaórán meggyűlt a bajom a tornatanárral. Kötelet kellett volna másznom, de az Istennek sem sikerült. Jól lehorzsoltam a combomat, majd kiugrottak a szemeim az erőlködéstől. Ez a bolond meg csak ordítozott, hogy így, meg úgy csináljam, de nem mentem semmire. Olyan béna vagy fiam, hogy ilyet még a világ nem látott- kiabálta a pofámba, egészen bele volt vörösödve. Így nem lesz belőled semmi- hörögte, én meg azt mondtam, legfeljebb nem leszek tornatanár.
Na, elszabadult a pokol. A hajamnál fogva berángatott az igazgatóhoz, és kaptam egy megrovást. Le merném fogadni, az igazgató sem tud kötelet mászni, csak úgy csinált, mint aki tud. Nem értem miért kell hazudni, és miért olyan fontos, hogy valaki kötelet másszon, ha nem tengerész. El is ment a kedvem az egész iskolától, amúgy sem volt sok.
De elég a borús dolgokból, ezeket el akarom felejteni.

A szomszéd Tibi azt mondta, nem hiszi el, hogy nálunk a pincében kísértet lakik. Gondoltuk megleckéztetjük, Gyuszi lepedőbe öltözött, és jól kifestettük a képét. Elbujt a pincében, mi meg áthívtuk a Tibit, hogy jöjjön le velünk kísértetnézőbe. Nagy mellénnyel át is jött, de lent a félhomályban a romos bútorok és pókhálók között, a Puli elordította magát, és a sötét sarokba mutatott.

Erre Gyuszi – a kísértet – huhogni kezdett, érthetetlen dolgokat hörgött, és kalimpált a karjaival. Nem mondom elég ijesztő volt, majdnem elharaptam a nyelvemet. A Tibi nagyot ugrott, ráesett a szekrény tetején fekvő asztal, amitől elájult. Gyorsan kirángattuk az előtérbe, élesztgettük, jól be voltunk rezelve. Mikor magához tért, azt hitte a kísértet ütötte fejbe, úgy meg volt szeppenve, hogy észre sem vette, bepisilt.Gizinéni éppen ment fel az emeletre, visszafordult a nagy zajra. Hát ti mi a francokat csináltok itt a lejáróba- kérdezte, de mondtuk neki, csak bújócskázunk, nincs semmi baj. Találhatnátok ennél jobb helyet is- mondta, rámeredt Tibi fehér arcára és vizes nadrágjára, de nem szólt semmit. Nehézkesen, fújtatva megindult a lépcsőn felfelé.
Tibi nagyon restelkedett előttünk, kérte, ne meséljük el senkinek, meg is egyeztünk négy zacskó cukorkába. A továbbiakban is változatlanul kicsit hitetlenkedett, de többé még csak a lépcsőházba sem mert bejönni.
Némileg változtattam a naplóm írásának formáján. Most nem bontom napokra a dolgokat, hanem folyamatosan írom, mert folyamatosan is élek, nincs jelentősége itt bontogatni semmit.

Majdnem lettek szép és komoly elképzeléseim a jövőmet illetően, de abbahagytam. Semmi értelme ezen gondolkodnom, akkor is leszek valami, ha nem foglalkozom vele.A házunkban lakó fiatal pár lehet, hogy gyereket vár, mert a nő hasa kezd nőni. De az is lehet, hogy sokat eszik és hízik mint a Rózsimama. Őt jól ismerjük, túl régen van pocakja ahhoz, hogy terhes legyen. A nagyi mondta is, hogy ez azért van, mert mindig az a rohadt szex, ezek máshoz sem értenek, na meg ahhoz sem. Lehet, hogy van benne igazság, a nagyi sosem téved. Csak azt nem értem, mi köze van a szexnek az állapotossághoz, meg mit ért a nagyi az alatt, hogy szex. De nem kérdezem meg tőle, mert azt fogja hinni, hogy érdekel ez a marhaság.
A papa azt mondta neki, hogy ejnye mutter, maga szexel foglalkozik a maga korába? Maga már arra sem emlékszik, hogy melyik egy férfi eleje. Jobb, ha maga a szemüvegét keresi, meg bagózik a klozeton, és nem foglalkozik a mások szexével. Erre a nagyi vérszemet kapott, és azt harsogta, hogy te csak ne dumálj te koraszülött, téged amikor kezdtek dörzsölni, én már régen fényes voltam, az eredményedre meg minden lehetsz, csak büszke nem.

Nem értettem miről van szó, csak röhögtem rajtuk, nehogy észrevegyék, hogy fogalmam sincs miket dumálnak. A fiúknak is megemlítettem ezt a szex dolgot, de szemmel láthatóan nem tudták mit jelent.
A földszinti vitamingombóc mamája kapott egy tolókocsit, most abban köti a végtelen sálját, ami már olyan hosszú, hogy elérne a holdig. Most nem kell a nénit emelgetni, mert lehet tolni. A lánya szokta ezt tenni, egyszer ki is döntötte az anyját, volt nagy kiabálás, úgy visított mint akit ölnek, az apám, meg a Puli apja állították talpra a szekeret. Nem lett nagyobb baj, csak a néni nagyon beijedt, és a homlokán nőtt egy nagy dudor. Ez a vitamingombóc, egy igazi fakezű hülye – mondta a nagyi, akinek mindig igaza van.

Most azért írok zöld színnel, mert nem találom a kék tollamat. De erre is ugyan úgy lehet visszaemlékezni, mint a kékkel írottakra.
Írt az érdi nagyi, drága kis unokámnak említ az álnok, hogy a mama lássa, milyen jóságos. Én már régen nem dőlök be neki, furcsa, hogy a vénasszonyok hogy meg gonoszodnak idővel. Lehet, hogy a férfiak is, még nem tapasztaltam.
A papa azt mondta, azért ilyen kedves a mutter, mert pénzt akar. Erre a mama azt mondta, te egy rosszindulatú fukar csóró vagy, és magadból indulsz ki. A magából kiindulás valami veszettül nagy sértés lehet, mert a papa földhöz vágta az újságját, és kirohant a konyhából. Ritkán láttam a mamát ilyen elégedettnek.
Az idős házaspár a másodikon, ahol a manós csillár van, a ronda angóra macskájukkal együtt furcsa népség. A néni sapkákat varr, egész nap hallani a varrógép hangját, az a gép is valami múzeumi lopásból származhat, mert olyan öreg, hogy kevesen láttak ilyet. Időnként abbamarad a zakatolás, kisettenkedik a gangra, óvatosan körbenéz, és ledob egy papírcetlit a kertbe, aztán visszapucol a masinájához. Ezt napjában többször is megteszi. Mi megnéztük a Gyuszival mi van benne. Az van mindegyikre ráírva, hogy segítség! Mentsenek meg. Hogy mitől kéne őt megmenteni, arról fogalmunk sincs, de gyanakszom, leginkább saját magától.Szomorú, hogy ebben a házban mindenki egy kicsit hülye. Persze én, a Lulu, a Gyuszi és a Puli, talán még a szomszéd Tibi normálisak vagyunk.
Nehéz dolgunk van ennyi bolond között, de ez valami büntetés, valami vezeklés a sorstól.
A Józsibácsi nagyon vicces ember, az udvarról felordított a feleségének, Nyanya! dobjál le hatvan forintot. A felesége kiugrott a konyhából, és visszakiabált, nem dobok le semmit, még tartozol húsz forinttal! El lehet képzelni hogy mérgelődött a Józsibácsi, megint ki lehetett száradva a torka, és nem volt pénze olajra. Legalább megpróbálta egészsége érdekében, de nem jött be neki.
Nagyon nehéz gyereknek lenni, csak a felnőttek már elfelejtették. Mindenki azt hiszi okosabb, mert felnőtt. Így aztán teletömik hülyeségekkel az ember fejét, és ha nem fogad szót, nyakasnak bélyegzik, aki megtorlást érdemel.
Ha meg teszi amit mondanak, és balul üt ki, akkor is a gyerek a hibás, mert marhaságot csinált. Minden esetben én húzom a rövidebbet, a gyerek, felnőtt koráig csak a pofonok között bujkál, ha szerencsés, akkor túléli. Piszokul lehangoló a helyzetem.

A szomszéd házmesterhez vendégek jöttek, és volt velük egy tízéves kislány, akit kiküldtek az udvarra játszani. Elizabet kérem, úgy fogadta a vendégeket, mint egy grófnő. Ki volt díszítve, csak a pávatoll hiányzott a potrohából. Most nem ordítozott, csak úgy olvadozott mint egy jéghegy a napon. A szomszéd Tibi felmászott a téglakerítésre, és hívott minket is. Át is másztunk, és fogócskát játszottunk a vendéglánnyal.
Szép, – fodros világoskék ruhája volt, fehér cipője, ami a virágágyban futástól egyből sötétbarna lett. Aztán egy kanyarban hasra is esett. Egy vízi rém kutya füle ahhoz, ahogy ez kinézett. Elizabet kérem, a nagy viháncolásra kinézett a konyhaajtón, földbe gyökerezett a lába, sosem fogom elképedt-bamba arcát elfelejteni. Egyből lehámlott róla a grófnő, és olyan válogatott otrombaságokat kezdett ordítozni a kislány kinézete miatt, hogy a szobában ülő vendégeinek elakadt a lélegzete. Mi ész nélkül pucoltunk fel a kerítésre, a Tibi is velünk menekült. Elizabet kérem hangja még élesebbé vált, gondolom, akkor vette észre a szétfogócskázott virágágyását. Mi meg csak szó nélkül rohantunk a házunk mögé, és elnyelt minket az orgonabokor.

Hű az anyját, ez meleg volt lihegte levegőért kapkodva Lulu, mi csak bólogattunk, meg sem tudtunk szólalni.

Lulu mamája a piacról hozott libahájat, nagy sütésbe kezdett, az egész házban őrjöngött a zsírszag. Nem bántuk, reméltük mi is kapunk libazsíros kenyeret, jó kis zöldpaprikával. Kaptunk is, a Lulu nem igazán volt zsíros kenyeres, és egy óvatlan pillanatban kissé a kerítés rácsán meghúzta a kenyerét. Le is jött róla egy csomó zsír, ott csorgott le a dróthálón. Gizinéni a pufajkás észrevette, és ordibálni kezdett. Azt a hétszentségit a büdös kölykének! Másoknak nincs mit enni, ez meg a kerítésre keni azt a drága kencét! Mindjárt adok egy akkora pofont, hogy egybe nyeled le a kenyeredet!Erre a zajra kijött a Lulu mamája, nekitámadt a Gizinéninek. Ha hozzá mer nyúlni a gyerekemhez, magára öntöm az összes forró libazsírt. Hol él maga! Ma már nem éhezik senki, ez magán nagyon jól látszik, maga pufajkás marhahúskonzerv. Gizinéni is beindult, megint faszistázott, rázta az ökleit, vörös volt mint egy répa, de nagy garral elvonult. Lulu kussolt, tudta, ő még távolról sem úszta meg a dolgot.
A falánk vitamingombóc esetét meg kell örökítenem az utókor számára.
Lakásuk előtt, a nagy bokor körül sok virág volt, a mamája nagyon gondozta őket. Még a tolókocsijából is öntözött. Egyik reggel, még nem kelt fel, mikor a lánya már ébren volt, csinálta a reggelit. Jó parasztszalonnát hozott a hentestől, amit jó étvággyal befalt, felzabálta az összes jácinthagymát a mamája kertjéből. Mikor meglátta az anyja, úgy dühöngött, majd szétesett a tolókocsija. Te zabálógép- sivította, egyik reggel arra eszmélek majd, hogy magadba tömted a kecskerágót is. Ettől vagy akkora, mint egy 424- es mozdony. Egyszer álmomban még engem is megzabálsz! A lépcsőházból hallgattuk a cirkuszt, az öklünkkel a szánkba, nehogy kihallatsszon a nyerítésünk.
A másodikon az öreg házaspár parkettást hívott, mert biztos, az angóramacskának nem felelt meg a régi. Két napig pakolták ki a bútorokat meg a mindenféle holmit, hogy tudjon a pali dolgozni. Az öreg, a szekrényben aludt a gangon, a felesége a macskával a padlón, egy vastag dunyhán, az elkényeztetett dög miatt. Az öreg nagyon gyanakvó természet lehet, mert szakkönyveket tanulmányozott, és írt egy hosszú slejfnit, milyen sorrendben, és mit kell csinálni. Ezt kirajzszögezte az ajtófélfára, ha reggel megérkezik a mester, egyből lássa, hogy őt nem lehet átverni. Meg is jöttek ketten, felcipelték a csiszológépet, meg a szerszámos-táskát.  Figyeltem a dolgot, mikor a mester az ajtóig ment, megtorpant, mint akinek egy százas szöget vertek a seggébe, elolvasta a slejfnit, ránézett az öregre, és azt mondta: Ha maga ennyire ért hozzá, akkor csinálja meg maga. Visszacipelték a felszerelésüket a kocsiba, és szó nélkül elmentek. Olyan bamba pofát, amit az öreg vágott, életemben nem fogok még egyszer látni. Most pakolhatnak vissza mindent, és elgondolkodhat a vén gyanakvó, hogy máskor mikor fogja be a száját.

A nagyi, mikor meghallotta az esetet, eldobta a rántottasütőt, és a röhögéstől fuldoklott. Nem aggódtam az életéért, tudtam, ha nem a száján, akkor akárhol is képes levegőt venni. Ó a vén szalmabábu – annyi esze van, mint egy döglött lónak- lihegte, ez akkora hülye, még a katasztrófaügyi népbiztosságig is viheti. Ennek halála után, úgy kell majd lelőni a nyelvét. Annyira kifáradt, hogy belevetette magát papa karosszékébe, és csak lihegett.

Hiába minden erőfeszítésem, képtelen vagyok megtudni, mi az a faszista. Hogy nem azonos nemű és korú, az már biztos, mert a pufajkás Gizinéni ha feldühítik, mindenkit lefaszistáz. Ő tőle kéne megkérdeznem, de nem merem. Majd csak akad valaki, aki elmondja, csak türelem- mondom magamnak, de nagyon nehéz.