Jaj kedves Elíz!
Nem kell azonnal pánikba esni, egy alapos körültekintés után is ráér sikoltozni. Azért feszül ilyen elviselhetetlenül a bal lábfeje a szandáljában, mert benne felejtettem a jobb lábfejemet.
Ha máskor el akarja kerülni ezt a kínos helyzetet, kilenc számmal nagyobb lábbelit vegyen.
Akkor, ha benne felejtem a végtagomat, intim békességben, meghitten és cinkos módon el fogunk férni egymás mellett.
Higgye el, az egészben lesz egy költőiség, érezni fogja a családi tűzhely melegét, tán még a vén sparhelt ajtaján kivilágló lángnyelveket is látni véli majd.
Közelségem körülveszi, mint egy olajszag, lélekben ringatózhat távoli emlékeken, hallgathatja a közeli vágóhíd disznainak utolsó röffenéseit, a tömeges mennybemenetel lágy puha hangjait, ami elzsibbaszt lelket és tüdőt.
Álomba ringatja a kettőnk melegítette szandálja, egy trafik dohányszagú békéjének matatásait éli meg hunyt szemei mögött.
„Rég hegedült Villon mester két asszonyláb között”
Jaj kedves Elíz!
Lám, homloka tiszta víz, szandálja túlfeszül lábainktól, már térdig zsibbadok, de érzem kegyed intenzív jelenlétét, és ez mindent megér.
Várom a csodát, ha nagyon teszem, jönnie kell. És akkor egybeolvadunk, kettőnknek lesz három lába. Ahh…minő mámoros délután, így ebéd után könnyen elbóbiskol az ember, és akkor egy enter, és kész a nász.
Számban édes savanyú iz, mint a kínai kifőzdékben szokott.
Most már nyugodjon bele kis Elíz. Van ennél ócskább állapot, mondjuk hóviharban szandál nélkül jégen állni…
Csak várni és várni a lomhán lődörgő tavaszt. Rebegjen el pár fohászt, az elmulaszt lábzsibbadást, nemes és emelkedett gondolatokat szül, csak ne bele a szandálunkba, mert a feszülés már- már elviselhetetlen.
Hiába is, a sors néha kegyetlen.
A homlokom, már nekem is tiszta víz…
Nem kell azonnal pánikba esni, egy alapos körültekintés után is ráér sikoltozni. Azért feszül ilyen elviselhetetlenül a bal lábfeje a szandáljában, mert benne felejtettem a jobb lábfejemet.
Ha máskor el akarja kerülni ezt a kínos helyzetet, kilenc számmal nagyobb lábbelit vegyen.
Akkor, ha benne felejtem a végtagomat, intim békességben, meghitten és cinkos módon el fogunk férni egymás mellett.
Higgye el, az egészben lesz egy költőiség, érezni fogja a családi tűzhely melegét, tán még a vén sparhelt ajtaján kivilágló lángnyelveket is látni véli majd.
Közelségem körülveszi, mint egy olajszag, lélekben ringatózhat távoli emlékeken, hallgathatja a közeli vágóhíd disznainak utolsó röffenéseit, a tömeges mennybemenetel lágy puha hangjait, ami elzsibbaszt lelket és tüdőt.
Álomba ringatja a kettőnk melegítette szandálja, egy trafik dohányszagú békéjének matatásait éli meg hunyt szemei mögött.
„Rég hegedült Villon mester két asszonyláb között”
Jaj kedves Elíz!
Lám, homloka tiszta víz, szandálja túlfeszül lábainktól, már térdig zsibbadok, de érzem kegyed intenzív jelenlétét, és ez mindent megér.
Várom a csodát, ha nagyon teszem, jönnie kell. És akkor egybeolvadunk, kettőnknek lesz három lába. Ahh…minő mámoros délután, így ebéd után könnyen elbóbiskol az ember, és akkor egy enter, és kész a nász.
Számban édes savanyú iz, mint a kínai kifőzdékben szokott.
Most már nyugodjon bele kis Elíz. Van ennél ócskább állapot, mondjuk hóviharban szandál nélkül jégen állni…
Csak várni és várni a lomhán lődörgő tavaszt. Rebegjen el pár fohászt, az elmulaszt lábzsibbadást, nemes és emelkedett gondolatokat szül, csak ne bele a szandálunkba, mert a feszülés már- már elviselhetetlen.
Hiába is, a sors néha kegyetlen.
A homlokom, már nekem is tiszta víz…
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése