Nem vagyok Bach, Buddha,
Freud, Weber vagy Hegel,
„Aham brahmásmi” Lélek vagyok,
ahogy a Véda beszéli el.
Nem ismer a tudomány,
a vallás sem őrzi meg nevem,
nem fél majd elveszíteni a világ,
az idő tovább telik nélkülem.
A Lét költője vagyok, világosság,
polihisztor a transzcendensben,
sosem született, el nem múló látogató, pillanat,
ismeretlen okozat e rendhagyó eszméletben.
Megéltem egy korszak realitását,
s tapintottam benne az elme kettőssége mögötti csendet,
míg a világ a szenvedélytől kínlódott,
tanúként figyeltem, hogy az ember mivé nevelt embert.
Születtek és elbuktak itt eszmék,
- izmusoktól remélt az elérkezett,
vallást alapított a misszionárius,
mások a tudományban szültek végtelent.
Velem közben az élet csak történt,
s megszólalt bennem a mindenség költészete,
míg a formák változtak, újrateremtődtek,
ami belül volt, megmaradt, a középpont természete.
A statikus „sem ez, sem az”, az érzékelésen
kívül eső, dilemma feletti emelkedett,
a végletek okozta krízisből kiemelkedő tudat feletti,
az egyetlen valós tudás, a tapasztalat és ismeret.
Csak ez a zeneiség, ami létező,
míg hamis, és csak fényezi egóját a megszületett,
káprázatába menekülve szenderül élete álmába,
– már világokon-, életeken- s testeken át szendergett.
Láttam én s tanúsítom most is;
– megerősítve szemléletem, kondicionálva emlékeimet –
elmondom felszólalásom összefoglalóját,
a XX. század magvát, egy XXI. századi történetet.
Kedves Balázs!
VálaszTörlésAz ezzel a legnagyobb baj, hogy műfajilag nem egységes. Csak ránézésre szabad vers, túlnyomó többségében azonban ez makáma.
Hogy a szöveg egységesebb benyomást keltsen, célszerű volna strófákra tagolni.
Ily módon az első 12 sor egy versszak, aztán a következő 4 sor, ez után megint csak 4 sor, utána pedig egyben van végig.
Stilisztikailag sem érzem egységesnek: néhol határozottan archaikus, máshol meg modern. Ezek nem férnek össze, illetve itt és most nem.
Úgy gondolom, a versben túl sok az önellentmondás, ami hol indokolt, hol viszont már túlzás. Túlzás alatt azt értem, hogy helyenként úgy tűnik, mintha mániákusan, görcsösen, csak azért is meghökkentő akarnál lenni, ezért ellent mondasz magadnak. Ráadásul ezek többsége gondolatismétlés. A versben legalább háromszor hangzik el, hogy a lírai én van, de nincs, nincs, de van épp csak más formátumokban. Ettől helyenként megáll, katatón állapotba kerül. Erre szoktam volt azt mondani, hogy a kevesebb néha több.
Aztán itt ez a rész:
„Születtek és elbuktak itt eszmék,
- izmusoktól remélt az elérkezett,
vallást alapított a misszionárius,
mások a tudományban szültek végtelent.”
Az ELérkezni egy esemény tud, egy ember (aki az izmusoktól remél), az MEGérkezik.
Az a végtelen is rezgeti a lécet, a maradandót valahogy jobban megállna ott.
„ami belül volt, megmaradt, a középpont természete.”
Apró formalitás: az érthetőség kedvéért a megmaradt után vessző helyett kettőspont dívik.
Jól végig van vezetve, nagyon tömény, nagyon filozofikus, helyenként monoton. A végén értelmet nyer a cím.
P.
Köszönöm Priszcilla hasznos segítségedet!:)
VálaszTörlésHa már így elemzésbe fogtunk, írok kicsit a fenti írás hátteréről, keletkezésének körülményeiről.
Anno, volt egy olyan próbálkozásom, melynek célja az lett volna, hogy az i.e. 3000 környékén keletkezett Mahábhárata című indiai eposz hangulatában, stílusában írok egy kb. 30 oldalas rövid epikus műt, mely persze a modern világban játszódik. Ebből fakad az archaikus és modern hangulat keveredése...
Nos, ehhez az anyaghoz írtam korábban vázlatokat, kb. 6-8 olyan szövegrészt, mint ami fentebb is olvasható. Aztán azonban hanyagoltam a projektet, így ezek megmaradtak vázlatnak. A fentebb olvasható írás lett volna az egész nyitánya.
Inkább az látszik rajta, hogy mit akartam belesűríteni, nem az, hogy ez végleges változatában hogy is nézne ki. Mindazonáltal születése óta nem haladtam vele. Valahogy sose tudtam elkapni a hangulatot utána, azóta.
Ezt a szövegrészt felteszegettem ide-oda, remélve, hogy valahol támpontokat kapok a folytatáshoz, átalakításhoz, de vagy tetszikelték, vagy nem. Még a 7toronyba is simán felment, anélkül, hogy érdemi segítséget kaptam volna hozzá. Szóval így nem nagyon haladtam vele.
Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ha tényleg tökéletesen autentikusan akarnám ezt írni, akkor slókákban írnám, vagyis a Mahábhárata c. eposz leggyakrabban használt ritmuképlete szerint. De azért ennyire nem kívántam hitelesen igazodni az eredeti változathoz, bár ki tudja, lehet, hogy egyszer még az is meglesz.
Igazad van. A szöveget még fésülni, csiszolni, tisztázni kell mindenképp. Meg kell szabadítani a nyers vázlat jegyeitől. Tömény, mint a pezsgőtabletta víz nélkül...
Az Elérkezett szóhasználat tekintetében annyiban javítanálak, hogy a filozófia és spirituális nyelvhasználat gyakran használja a messiásra, vagy a megvilágosodott mesterekre azt, hogy elérkezett, beérkezett stb. Megérkezettet sosem.
Észrevételeiden elindulva majd csinálok egy másik változatot is. Kellett a megerősítés, mert az ember előfordul, hogy beleragad az írásaiba, van amivel elakad, az agya pedig leblokkol és nem látja a hibákat.